Translate

2017. június 9., péntek

Megérte!

Két éve: egyik kolléganőm, mert nagyon ráértünk munka közben (most nevetek), gondolt egyet, és a telefonján, a szemem előtt olvasta el az Emma című novellámat. Soha nem fogom elfelejteni azt a rengeteg érzelmet, amit az arcán láttam végig futni. Mosoly, öröm, riadalom, és bizony voltak könnyek is. Ez egy semmihez sem hasonlítható érzés, élmény volt számomra. Ő hálás volt nekem a novelláért, én pedig neki vagyok az ezért az élményért.

Jelen: Van egy hölgy ismerősöm, aki a minap beugrott hozzánk, mert beszélni szeretett volna velem. Persze most is, mint legtöbbször, a dolgozószobámban voltam, így párom oda kísérte őt.
Meglepetten nézett körbe piciny szobámban, és még nagyobb döbbenettel vette szemügyre novelláim kéziratait. Fogalma sem volt arról, hogy csendes estéimen mivel ütöm el az időt, így ez most az újdonság erejével hatott rá.
- Te írsz? – tette fel az első kérdést, és ezzel persze kellemes vallatásomnak nem volt vége. Örömmel válaszolgattam a kérdésekre, és bevallom élveztem, hogy ennyire meglepődött.
Szemében őszinte öröm csillogott, és rögtön lecsapott az első kéziratra, Emmára.
Persze örömmel adtam oda neki, hiszen internet híján ő nem juthatott volna hozzá máshogy a novellához.
Tudom róla, hogy egy igazán elhanyagolt fiatal feleség egy gyermekkel. A munka és a család, valamint a romantika hiánya teljesen beletaszítja a mindennapok taposómalmába. Gondoltam, talán egy kicsit hozzásegíti írásom egy kis kiszakadáshoz, egy másik élet megéléséhez, még ha csak néhány oldal erejéig is.
Szóval, elvitte, és elolvasta.
Néhány nap múlva ragyogó szemekkel, és fülig érő szájjal hozta vissza a kéziratot. Jót mosolyogtam rajta, na, nem azért, mintha mókás lett volna a helyzet, hanem mert örömöt okozott nekem is az, amit láttam rajta.
Abban maradtunk, hogy néhány nap múlva elkérné a másodikat is. Csak azért nem azonnal, mert még fel kell dolgoznia az Emma okozta élményt. Bevallom boldog, és büszke voltam.
Néhány nap múlva jött is, és karjaiba szorítva vitte el a „Csak egyszer…”-t.
Ennek elolvasása után vettem észre rajta az igazi változást. Sokkal energikusabb volt, szinte kicsattant a boldogságtól. Otthon nagytakarításba kezdett, szerelt, felújított csak azért, hogy párját meglepje, amikor hazaér. Így megy ez már napok óta. Örömmel újságolja, hogy mennyi erőt adtak neki a történetek, mennyi mindent olvasott ki a sorok közül. Reményt kapott…
Csak annyit mondtam neki: ha szüksége van máskor is töltetre, van még pár kéziratom, és néhány történetem a tarsolyomban, azaz fejemben. Most hagyom, hadd élvezze az energiákat, és párja rég elveszett érdeklődését, amit most újra megtaláltak, közösen.
Már kilátásba helyezte, hogy hamarosan jön a „Mindig veled”-ért is, és mivel már nagyon kíváncsivá lett írásaim iránt, viszi a többit is.


S hogy miért írtam ezt most le?

Mert boldog vagyok, hiszen az írással ez a célom: boldoggá tenni embereket. És ha már csak egyet is sikerült boldoggá tennem tudom, hogy nem dolgoztam hiába. Ezekért a szavakért és csillogó szemekért érdemes csinálni. Elmondhatom, hogy adtam valamit, egy élményt, egy gondolatot a világnak, az embernek. Megérte!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése