Translate

2017. június 18., vasárnap

Az ónodi ház rejtélye: Egy újabb érdekes információ

A reformáció ötszázadik évét éljük, ez alkalomból számos rendezvénnyel készül az egyház, és a gyülekezetek országszerte.
Nem volt ez másképpen településünkön sem. Én is református vagyok, és bár nem járok a gyülekezetbe és a templomba, mégis természetesnek vettem, hogy igent mondjak a felkérésre, és elvállaljam a "Biblia és a reformáció" című kiállítás teremőri feladatait.
Részt vettem már néhány helyi kiállításon teremőrként, ezekből született meg két cikkem is "ÓNOD FAHÉJ ILLATÚ CSODÁJA", és "ÓNOD ÚJABB CSODÁJA" címen. Több okból is szeretem ezeket a megbízásokat.
Az egyik, hogy nagyon szeretem ezeknek a kiállításoknak a hangulatát, azt, ahogy visszarepítenek az időben, mint Pl. a helytörténeti kiállítás, vagy a mostani reformáció történelme.
A második, hogy nagyon sok emberrel találkozhat az ember ilyenkor, akikkel szóba elegyedhet, és a beszélgetések által sok életet és történetet ismerhet meg.
És ezzel el is érkeztünk a harmadik, és egyben a legfontosabb okhoz is: a történetekhez. Nagyon sok történetet hallottam már a múltból, idős emberek elmeséléseiből. Imádtam, amikor a mézeskalács kiállításon az egyik idős néni a falon megpillantott kastély képének láttán mesélni kezdett a gyermekkoráról, és a grófékhoz való viszonyáról. Olyan élethűen mesélt, hogy szinte láttam az egykori vízhajtású malomkerék szomszédságában, a folyóban pancsoló gyerekeket, vagy a grófurat, aki méltóságteljesen állt kastélya teraszán, onnan nézve le a visongva játszadozó gyerekekre.
S hogy hogyan kapcsolódik ez most az ónodi ház rejtélyéhez? Azonnal megtudjátok.
Szóval, tegnap is volt egy idős néni, aki történetét örömmel hallgattam. Elmesélte, hogy abban a házban lakott, ahol éppen voltunk, tehát a kiállítás helyszínén, ami valamikor a régi parókia épülete volt, most gyülekezeti ház. Az nem derült ki számomra, hogy milyen címen lakott ott a szüleivel, de ennek még utána fogok kérdezni. Míg  beszélt arra gondoltam, hogy milyen izgalmas lehet visszatérni  oda, ahol a gyermekkorát élte az ember. Sajnos én már nem térhetek vissza gyerekkorom színhelyére, mert azt azóta elbontották, így "irigyen"hallgattam a nénit, amint elmesélte, hogy melyik bútor hol állt, és mi történt a kiállítási teremben amikor ő még gyerek volt, én pedig még nem is léteztem. Egy újabb időutazásnak voltam részese, ami nagy örömmel töltött el. Csodálatos volt hallani a hithez és istenhez való viszonyáról, gyönyörű gondolatokat osztott meg velünk, igazán tanulságos volt.
Majd ahogy az lenni szokott, és természetes is, ő is érdeklődni kezdett felőlem. Érdekelte mivel foglalkozom, gyülekezeti tag vagyok e, és hol lakom. Mondtam, hogy ugyanebben az utcában lakom ahol éppen tartózkodunk, és hogy melyik házban.
Ó igen, tudja melyik ház az, gyerekként sokat futkostak a ház előtt, és most jön a számomra megdöbbentő eset.
De előtte tegyünk még egy kis kitérőt.
Emlékeztek még AZ ÓNODI HÁZ REJTÉLYE című írásomban arra a részre, ahol a kisfiam valakivel beszélgetett, szerinte egy gyermekkel, én pedig a történtek után úgy gondolom, hogy egy gyerekkel állhatunk szemben? Megvan? Akkor most jöjjön a megdöbbentő vallomás:
A néni elmondta, hogy abban a házban (az enyémben!!) lakott egy házaspár, akiknek volt egy kisfiuk (!!!), a néni elmondása szerint olyan öt-hat éves forma lehetett. A kisfiú mindig a kerítésnél állt, és vágyakozva nézte őket, amint futkostak és játszadoztak. A gyereket soha nem engedték ki a többi gyerekhez, amit ők persze nem értettek. A gyerek mindig be volt zárva az udvarra, soha nem is beszélhettek vele. A gyerek mindig csak állt szótlanul, és nézett kifelé...
Ez a néhány mondat megdöbbentő volt, és egy pillanatra le is dermedtem. Egy gyerek...
Aki a kerítésnél áll, pont ott, amerre a suhanást látjuk haladni... Soha nem jön vissza...
A döbbenettől nem tudtam kérdéseket feltenni a néninek, és mire magamhoz tértem már indult is kifelé az ajtón. Ott maradtam a kérdéseimmel, amikre nem kaptam válaszokat.
Kíváncsi lennék, hogy ha utána néznék, aminek most nagyon kicsi esélye van, akkor találnék e valami infót erről a fiúcskáról? Ki volt ő, és mi lett vele később? Vajon milyen élete lehetett? Talán még emlékszik rá valaki a faluban, talán egyszer elkezdek kutakodni utána. Vajon ő az, aki gyerekként vissza-vissza tér hozzánk? Izgató kérdések ezek! Talán egyszer, ha nagyon sok időm lesz, akkor egy kicsit utána kérdezősködök, bár szerintem kicsi az esélye annak, hogy bárki emlékezne még rá...
Hát nem érdekes az élet?  Mindig feltesz néhány kérdést, amin aztán jó ideig gondolkodhatsz...
Hát én most ezen gondolkodom...

S van még egy kérdés, amit még mindig nem értek: Hogy jönnek ide a törökök? ☺

Megjegyzés: A beszélgetésnek tanúja volt az egyik helyi képviselő is, aki a nénit kísérte, és a lányom, aki társam volt a kiállításon.

2 megjegyzés:

  1. Még nincs vége a történetnek, várom a folytatást, remélem, kiderül valami. Addig kérdezz, kutass, amíg az ilyen idős nénik még tudnak emlékezni és mesélni.
    Köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Jolimama! Először is köszönöm, hogy olvastál! Igazad van, én is úgy gondolom, hogy nincs még vége a történetnek... Az eset óta annyit legalább már megtudtam, hogy ki volt az a néni, akivel beszélgettünk a kiállításon, és azt is, hogy ki lehet még az az egy ember, akitől megtudhatok valamit a "titokzatos" gyermekről. Most már csak ki kell várnom az alkalmas időt, és megkeresni a bácsit kérdéseimmel. Millió ölelés!

      Törlés