Translate

2015. augusztus 17., hétfő

Ónod újabb csodája / Az ónodi helytörténeti kiállítás



Az ónodi kastély (Fotó: Google)

Ez a bejegyzésem talán egy kicsit rendhagyó lesz, hisz inkább a képek beszélnek majd helyettem.





Izgatottan lépdelek az ónodi kastély lépcsői felé, pedig nem először járok már itt.
Két nagyobbik gyermekem még ide járt iskolába, a kastély egykori szobáiban berendezett osztály termekben  koptatták a padokat alsó tagozatban. Éppen ezért köt ide néhány emlék: itt tanultak meg írni és olvasni, itt éltem meg néhány könnyesre sikeredett anyák napi ünnepséget, itt láttam kiskamasszá érni gyermekeimet.
Persze ezek csak az én emlékeim töredékei, a kastélynak magának ennél sokkal nagyobb „emlékkönyve” van.

A kastély történetéről bővebben ITT olvashattok!

Még tisztán emlékszem a besárgult, kopott falakra, amint szomorúan, megviselten bámulnak rám, némán, megújulásért könyörögve. Sokszor érintettem meg ezeket a falakat, ez szokásom, ilyenkor úgy érzem, mintha a régi dolgok mesélni kezdenének, mintha akkor átjönne valami a múltból, körbefon, elragad és elvarázsol. Tudom, hogy most mit gondoltok, de nem vagyok ütődött, csak valamilyen megmagyarázhatatlan érzés kerít ilyenkor hatalmába. Aki kirándult már velem régi, történelmi helyeken, épületeknél, már tapasztalhatta, hogy olyankor mennyire képes vagyok átalakulni. Egyszerűen meg kell érintenem az ódon falakat, öreg tárgyakat, bútorokat.
Miközben haladok a kopott lépcsőkön célom felé látom magam előtt a kisasszonyokat kacarászva, vidáman tipegni, vagy a hatalmas uraságot méltóságteljesen lépdelni, aki büszkén tekint le a lépcső tetejéről hatalmas uradalmára. Ekkor elmosolyodom, hisz most itt vannak velem!
Belépek a kastélyba, és azonnal megcsap az az öreg, semmihez sem hasonlítható ódon levegő, amit annyira szeretek ezekben a régi épületekben.  Megállok a hatalmas folyosón, és mélyen magamba szívom a múlt számomra oly édes illatait. Szememmel körbe pásztázom a hosszú folyosót, és ismét látom a múltat: a serénykedő szolgálókat, akik éppen a szobák tisztaságáról gondoskodnak, hallom, hogy valahol éppen zongora órája van egy kisasszonykának. Ismét csak mosolygok, hisz itt vagyok velük.
Ezek miatt a gondolatok és emlékek miatt vagyok boldog, hogy a kastély új értelmet kapott, és újra hasznára válik nem csak Ónod, de talán, és remélhetőleg kis hazánk összes polgára számára.
Ónodon néhányan ismét mertek nagyot álmodni, és kitartó és lelkes munkával létre hozták Ónod helytörténeti kiállítását.

A kiállítást ünnepélyes keretek között megnyitotta Tarnóczi József Ónod Polgármestere és Solymosi Imréné Ónod alpolgármester asszonya.

Azt hiszem a kastély egykori Urai és Úrnői most elégedetten „nézelődnek” a helyre hozott szobákban, a csodálatos régi bútorok, hímzések és ereklyék között.  Látom, ahogy a hölgyek kecses lépteitől csípőjükön ring a csipkés szoknya, az Urak pedig méltóságteljesen, okuláréjukat szemükre biggyesztve rácsodálkoznak a kastély új arcára, miközben apró gyermekeik  pajkosan rohanják körbe a belső tereket.
A kiállítás létrehozói nagyon sokan, hetekig, sokszor estékbe nyúlóan dolgoztak a kiállításon, amely tettükkel ismét csak öregbítik Ónod hírnevét.
El sem tudom mondani azt a rengeteg élményt, érzést és gondolatot, amelyet a látvány ébresztett bennem, ezért úgy gondoltam, hogy inkább beszéljenek helyettem a képek!
Köszönet mindazoknak, akik megálmodták és létre hozták ezt a csodát, és köszönet az egykori , de nem elfeledett lakók nevében is, hogy egykori otthonuk, még ha most "csak" belülről is, de újra pompázhat kicsit.







































































 Remélem minél többen eljöttök, hogy részesei lehessetek ennek a csodának, amely ónodon újra felütötte a fejét! A szervezők és Ónod minden lakója szeretettel várja minden kedves látogatóját!


2 megjegyzés: