Translate

2014. augusztus 17., vasárnap

EMMA / romantikus novella




                                              *** 1 ***
 Meleg nyár volt, a levegő szinte vibrált a hőségben, a folyó vízszintje is erősen megfogyatkozott már. A máskor oly élénk zöld növényzet is most szomjazni látszott. Csak a lágyan fújó szél enyhített valamelyest ezen a nyári napon.
Emmának  sikerült újra időt szakítania arra, hogy ellátogasson kedvenc helyére a folyóparton. Három hónapja fedezte fel ezt a helyet, ahol végre csak egyedül lehetett. Itt végre nem volt más, csak a hatalmas fák, melyek a sebesen rohanó folyót és őt ölelték körbe. Csak a fák suhogása, a folyó zsongása, és a madarak vidám csevegése. Itt rejtve volt a világ zaja elől, itt próbált elbújni lelke viharaitól is, nem gondolni senkire és semmire, arra a fájdalomra, amely minden nap emészti lelkét. Csak ült, és nézte a folyót, a nap sugarai az arcán táncoltak. Lehunyta a szemeit és csak élvezte a csendet és nyugalmat. Rég volt már ilyen meghitt pillanat...
Gondolataiból távoli zaj verte fel. Bánatosan nyitotta ki a szemét, a hang irányába fordult, hogy lássa mi történik. A folyó túlpartján, nagy port kavarva a földúton, egy zöld autó közeledett majd megállt. Egy férfi szállt ki belőle, megállt a folyó felé terpeszállásban, csípőre tett kezekkel. Körbenézett majd visszafordult az autó felé, és elkezdett kipakolni belőle. Emma végignézte ahogy a férfi sátrat állít és előveszi a horgászfelszerelését, becsalizza majd a vízbe dobja a horgot. Csak egy horgász, gondolta, majd az órájára pillantott. Eltelt az idő, ezt észre sem vette. Felpattant, még egy pillantást vetett a horgászra, aki éppen valami gyújtós után keresgélhetett, aztán futva elindult haza. Csak a tizenhat éves lánya miatt megy haza, ő az egyetlen, aki miatt még érdemes!


Emma hazaérve hozzálátott az ebéd elkészítéséhez. Tudta jól, férje csak éjjel ér haza, lánya egy órán belül. Már mosogatott mire Zoé megérkezett. Hanyagul ledobta táskáját és pulcsiját a nappali kanapéjára és a konyhába lépett.
- Szia anya!
Zoé magas lány volt, ebben hasonlított legjobban az apjára. Hosszú, egyenes szálú, tépett fazonú haja barnán csillogott és a vállára omlott, kék szemei kedvességtől ragyogtak.
- Szia szívem! - hajolt közel lányához Emma hogy megpuszilja, de közben pillantása a ledobált holmira tévedt.
-  Kértelek már, hogy ne légy ilyen rendetlen! Nem illik egy lányhoz!
-  Jó, jó, majd elrakom. Mi a kajcsi?
- Miután elpakoltál? Lasagne lesz.
Zoé kelletlenül összeszedte a holmiját és eltűnt vele a szobájában. Emma közben megterített. Zoé is visszatért, és az ebédet jóízű beszélgetés mellett fogyasztották el.
 Emma és Zoé között mindig jó kapcsolat volt, szinte nem is anya - lánya kapcsolat volt ez, sokkal inkább olyanok voltak mint két barátnő. Mindent megbeszéltek, nem volt titkuk egymás előtt.
- Apa mikor jön haza?  -tette fel a kellemetlen kérdést a lány.
- Valamikor éjjel.- rezzent össze Emma.
- Valamikor? Szóval holnap szabadnapos...
- Igen. - válaszolt, villájával az ételt turkálva. Tudták mindketten, ha Gábor délutános műszak után másnap szabadnapos akkor biztos, hogy csak éjjel vagy másnap hajnalban jön haza.
- Azért próbálj meg az éjjel aludni,anya !Attól, hogy egész éjjel fent vagy és rá vársz nem lesz jobb. Csak töröd az agyad, gondolsz minden félére, csak magadat bántod ezzel! Apát úgysem érdekli! - látva anyja könnyes szemét felállt és átölelte ülő édesanyja vállát – Sajnálom, anya!
 Amikor Emma magára maradt, arcát a tenyerébe temette és szabad utat engedett könnyeinek. Tudta jól, hogy Gábor a haverjaival szórakozni megy az éjszakába. Sejtette, hogy nőügyei is vannak. Sajnos ezt Zoé is jól tudta. Emma néha azt kívánta, bárcsak a gyerek ne tudna semmit, de már tizenhat éves, túl idős és értelmes ahhoz, hogy lássa, mi zajlik körülötte. De a köztük lévő jó kapcsolatnak köszönhetően átlátja és jól viseli ezt.

Emma lassan erőt vett magán és megpróbálta kirángatni magát az önsajnálatból. Elkezdte eltakarítani az ebéd utáni romokat, elmosogatott és elpakolta az edényeket. Berakott egy adag mosást majd egy könyvvel leült a kanapéra. Az olvasás elterelte a figyelmét, ilyenkor egy teljesen új világba repült képzeletben, új dolgokat ismert meg, teljesen kikapcsolt.
Elszundított. Csak akkor rezzent össze amikor Zoé megérintette a vállát.
- Anya, bocs ha megijesztettelek. A mosás lejárt, kiteregettem a ruhákat. Megyek lefekszem.
- Mennyi az idő?
- Fél kilenc van, feküdj le te is. Jó éjt! - egy puszit lehelt anyja homlokára. Emma még egy darabig nézett lánya után arra gondolva, mennyire rendes gyereke van, majd ő is beállt a zuhany alá.
Sokáig folyatta arcára a vizet valami megváltást remélve tőle, de mivel az nem jött lassan megtörölközött, felöltözött és bebújt az ágyba. De a hőn áhított álom sem jött. Csak a gondolatok kavarogtak az agyában egyre nagyobb zajt csapva. Felkelt és az ablakhoz lépett, kinyitotta és kikönyökölt rajta. Nézte a csillagokat, talán tőlük várva a választ... de semmi...
 Soha nem fogja megtudni, mit rontott el, miért nézi Gábor semminek? Próbál jó feleség lenni, rendben tartja a házat, a gyereket, házastársi kötelezettségeit is teljesíti ha urasága úgy kívánja, mégsem elég jó! Gábor szinte nem is beszélget vele, sokszor döntéseket is nélküle hoz meg, bár az igazsághoz tartozik, hogy sosem volt egy beszédes típus.
 Miért is nem hallgatott azokra, akik tizenhét éve óvták ettől a kapcsolattól. Megmondták, hogy nem lesz boldog ezzel a fiúval. De olyan fiatal volt még akkor és szerelmes. Hitt abban, hogy jó lesz. Aztán amikor tizenhét évesen terhes lett Zoéval már minden eldőlt. Együtt maradtak de a boldogság, a harmónia csak remény maradt. Gábor továbbra is kicsapongott és bár dolgozott, a családjáról sosem gondoskodott kellőképpen. Emma szinte egyedül nevelte fel Zoét, ezért a gyerek és az apja között nem is alakult ki szoros kötelék, ő viszont  együtt nőtt felnőtté a gyermekével, hisz még csak tizennyolc éves volt amikor Zoé megszületett.
 Gondolataiból Gábor kulcsainak zörgése verte fel. Gyorsan bezárta az ablakot, az ágyhoz osont és becsusszant a takaró alá.
 Hajnali négy óra volt. Hallotta ahogy Gábor ledobja kulcsait az előszobai asztalra, lerúgja cipőit és a fürdőbe megy. Emma folyamatosan csak azt kívánta, hogy Gábor ma ne érjen hozzá. Szándékosan hátat fordított és úgy tett, mintha már aludna.
Kinyílt a fürdőszoba ajtaja és a férfi lefeküdt Emma mellé. A nő még levegőt sem mert venni, nehogy férje észrevegye, hogy még ébren van. Moccanni sem mert...
Percek teltek el így mire meghallotta férje szuszogásán, hogy elaludt. Kicsit megkönnyebbült és sikerült végre neki is álomba merülnie.

                                            *** 2 ***

Másnap fáradtan ébredt. Gábor még aludt, ezért amilyen csendben csak tudott kicsusszant az ágyból és a konyhába ment, felrakta a kávét főni és miközben az csordogált a kiöntőbe megmosakodott, és rendbe szedte a haját.
Szombat lévén nem dolgozott az étteremben ezért úgy döntött, hogy elintézi a nagybevásárlást. Kiöntötte a kávét egy csészébe cukorral és tejjel, majd leült az asztalhoz, hogy elfogyassza. Azon gondolkodott, hogy mi hiányzik a háztartásból amit meg kell vennie, amikor csoszogást hallott a folyosó felől. Görcsbe rándult a gyomra! Tudta, hogy Gábor közeledik a konyha felé. Nem volt most kedve az újabb vitához!
Nem sokára meg is jelent az ajtóban a férfi, fekete haja csapzott volt, barna szemei árulkodtak az előző éjszakai kicsapongásról.
- Jó reggelt! - ásította.
- Neked is! - válaszolta Emma, rá sem nézve férjére. Csak bámult a poharába miközben kanalával a kávéját kavargatta. Gábor ránézett feleségére de nem szólt semmit, komótosan a kávéfőzőhöz sétált. Kitöltötte a kávét és leült Emmával szemben az asztalhoz. Csak a harmadik korty után szólalt meg.
- Ma nem kérdezel semmit? - kezdte cinikusan.
- Ugyan mit? - még mindig nem nézett Gáborra.
- Mondjuk kivel voltam? Hol? Meddig?
- Hogy meddig azt tudom! Hajnal négyre értél haza! - csak most nézett fel miközben hátradőlt a széken és karba tette a kezeit. A feszültség viharfelhőként gyülekezett felettük. Egyenesen Gábor szemébe nézett bár meglehetősen nehezére esett. - A többire meg úgyis tudom a választ! De nem óhajtok korán reggel veszekedni! - közölte látszólagos higgadtsággal, majd felállt és a poharat a mosogatóba rakta. De a férje nem hagyta annyiban.
- Te mindig olyan okos vagy! - mondta némi éllel a hangjában. Erre Emma a férjére nézett, szemei villámot szórtak, most már nem tudott higgadt maradni.
- Most nagyon tévedsz! Ha olyan okos lennék akkor tudnám, hogy mi a fenéért vagyok még mindig veled! Ha olyan okos lennék már régen elhagytalak volna! Nem is értem, hogy minek csinálom ezt! Semmi értelme! - Gábor szokás szerint csak ült csendesen és a kávéját iszogatta. - Most sem méltatsz még annyira sem, hogy legalább vitatkozz velem! Csak ülsz itt és nézel. Komolyan úgy érzem, hogy direkt idegesítesz! A pokolba az egésszel!
 A nappali szekrényéhez ment és kapkodva felöltözött. Majd szét vetette a düh, de mivel nem akarta, hogy Gábor lássa rajta, nyugalmat erőltetett magára és visszament a konyhába. Férje még mindig az asztalnál ült és tekintetét a belépő Emmára emelte.
- Készülsz valahová?
- A heti bevásárlást intézem.
- Csinos vagy! - Emma kérdőn nézett férjére - Komolyan mondom! Nagyon csinos!J ól áll ez a ruha, ez a szín.
Szeme őszinte csodálatot tükrözött. Emma végignézett magán. Szerinte is jó döntés volt amikor megvette ezt a ruhát. Jó kis könnyű nyári anyagból készült, fehér alapon apró, türkizkék virágokkal, melyek kiemelték szemének kékjét. Hozzá fehér, magas sarkú szandált vett fel, barna haját szintén türkiz csattal laza kontyba tűzte. Arcát csak diszkréten sminkelte. Meg kellett állapítania: az összhatás igazán jóra sikerült.
Karjait csípőre tette, úgy nézett le férjére.
- Na persze… - mondta hitetlenül.
- Pedig őszintén tetszik amit látok!
- Na jó! Nekem erre most nincs időm! - jelentette ki és a táskájáért nyúlt. Ellenőrizte, hogy benne van-e a jogosítványa és a pénztárcája, majd elindult az ajtó felé, miközben egy pillantást vetett Gáborra, aki még mindig őt nézte.
- Hamarosan jövök. Szia!
Miközben beült az autóba egy halvány mosoly futott át az arcán. A lelke repesett az örömtől, a férje mégiscsak érez iránta valamit. Őszintének tűnt… De akkor miért nem becsüli és tiszteli? Miért veri át folyamatosan? A szemébe hazudik, megcsalja most meg udvarol neki?
Elfogta a bizonytalanság: talán csak magát veri át és megint elolvad, csak mert a férfi mondott neki pár kedves szót! Ennyire naiv lenne? Visszatért belé a harag! Annyiszor megfogadta már, hogy nem dől be, erre tessék! - “Nem lehetek ekkora liba!”- korholta magát és a kormányra csapott mérgében. Visszanézett a házra és látta, hogy a konyhaablakon megmozdul a függöny. Gábor őt figyeli mögüle. Még egy megvető pillantást küldött az ablak felé majd beindította a motort és elhajtott.
  A  hipermarketben sokan voltak, eszébe jutott, hogy jobb lett volna ha nem hétvégére igazítja a vásárlást, mert nem szereti a tülekedést. Az emberek figyelmetlenek, talán szeretnének minél hamarabb túl lenni a vásárláson, mint ahogy ő is. Az idős emberek lassan haladnak, ráadásul a bevásárló kocsijaikat is sokszor a sorok között hagyják míg válogatnak, a fiatalok rohannak, mert szorítja őket az idő, ezért mennek neki mindennek és mindenkinek, persze ezt észre sem veszik.
 Próbált higgadt maradni, bár idegei még mindig háborogtak a Gáborral kapcsolatos érzelmei miatt.  Próbált a bevásárlásra koncentrálni, amikor egy, a kocsiját érő csattanásra lett figyelmes. Ijedtében megpördült és egy férfival találta szemben magát.
- Elnézését kérem! Figyelmetlen voltam! Jól van? - szólította meg a férfi.
Bár Emma azt tervezte, hogy most aztán megmondja a véleményét annak a faragatlan tuskónak, aki majd fel borítja őt kocsistól, a férfi arcára pillantva, annak meleg, barna szemeitől rögtön elillant a mérge. Egy zavart mosolyt tudott csak kicsikarni magából.
- Jól van, hölgyem? - ismételte meg a kérdést a férfi.
- Persze, jól vagyok! Semmi baj! - tért magához Emma.
- Kicsit elbambultam. Annyi itt a látnivaló… - mondta a férfi és lopva végignézett Emmán. Emma ettől még inkább zavarba jött.
- Hát lehet itt nézelődni az biztos. - elvörösödött amint a férfi szemébe nézett. - De most mennem kell!
- Még egyszer kérem, ne haragudjon! Nagyon siet?
Emma már indulni készült, de a férfi hangjára megtorpant. Kedves volt ez a hang, valami olyan melegséget árasztott, amellyel már régen nem találkozott. A férfira nézett, aki még mindig mozdulatlanul állt és a válaszra várt.
Hirtelen nem tudott megszólalni csak bámult a férfi meleg, barna szemeibe. Megállapította, hogy nagyon jóképű. Rövid,barna haja, szeme és szépen ívelt szája nagyon illett a hanghoz amin megszólalt. Egy fejjel volt magasabb nála, és a fekete öltöny amit viselt, még jobban kiemelte sudár alakját. Hosszan néztek egymás szemébe és Emma érezte, ha most nem tűnik el innen gyorsan, akkor nagy bajban lesz.
 - Igen, vár a családom! - mondta ellentmondást nem tűrő hangon, pedig igen csak nehezére esett így beszélni a férfival.
- Azt hittem, hogy egyedül van. Nem látok maga körül senkit sem. Akkor nem is tartom fel tovább, de azt hadd mondjam még el, hogy örülök, hogy találkoztunk,még ha csak pár pillanat volt is. Az ember nem lát minden nap ilyen szépséget. - Emma kezéért nyúlt és egy könnyű csókot lehelt rá. - Viszont látásra!
A férfi megfogta a kocsiját és folytatta útját a sorok között. Emma szólni sem tudott, még csak el sem köszönt, csak bámult a férfi után aki a sor végénél még hátrapillantott és visszamosolygott rá. Emma ettől zavarba jött de a következő pillanatban már magához is tért. Nem mosolygott vissza, hanem zavartan elkezdett kotorászni az előtte álló termékek között, noha nem volt szüksége egyikre sem. Arca lángba borult és nagyon furcsán érezte magát. Gombócot érzett a gyomrában és a torkában is.
Lassan nyugalmat erőltetett magára és folytatta útját ő is a sorok között, de szemével hiába kereste a férfit, az már nem volt sehol.
Összeszedett mindent,amire még szüksége volt, fizetett és a kocsijához ment. Kinyitotta a csomagtartót és elkezdett bepakolni. Egy autó ment el mögötte. Hátranézett mert az autó feltűnően lassított. A zöld autóban az áruházi férfi ült, mosolygott, intett egyet Emma felé majd elhajtott. Emma is elmosolyogta magát, és valami furcsa örömmel a szívében indult haza.
Mire hazaért már Zoé is fenn volt. Rendet csinált a konyhában és éppen a körmeit lakkozta.
Emma lepakolta a szatyrokat a munkapultra, és miközben a szandálját kezdte kikapcsolni Zoéra nézett.
- Készülsz valahová?
- Megbeszéltünk Beával egy mozit.
- Mit néztek?
- Még nem tudom, majd ha ott leszünk eldöntjük. A fiúk majd biztos valami gyagyás akciót akarnak.
- Fiúk!?
- Igen, Patrik és Bence is jön. Egy évvel járnak felettünk a suliban.
Emma kérdőn nézett lányára. Már önmagában az is furcsa volt, hogy moziba mennek és még nem tudják, hogy mit fognak nézni, de már fiúk is? Így telik az idő? - Semmi komoly, csak haverok! - vágta rá rögtön a lány, de szemét lesütve egy halvány mosolyt megeresztett. Emma rögtön rájött, hogy itt mégiscsak több van barátságnál. Vagy több lesz, de nem akarta faggatni Zoét, majd ha eljött az idő, lánya el fogja neki mondani, ezt rá bízta. Mosolyogva a szatyrok felé fordult, és elkezdett kipakolni belőlük.
- Apád merre van?
- A nagyihoz ment. -  Emma arcáról lehervadt a vidám mosoly, de nem fordult lánya felé. „Na persze, az anyjához”, gondolta.
- Nagyon meglepett ma reggel.
- Apa? - nézett fel Zoé, kezében megállt a körömlakkos ecset - Mivel lepett meg?
- Megdicsért, hogy milyen csinos vagyok .- mutatott végig magán. Zoé kérdőn felhúzta a szemöldökét.
- Tény, hogy jól nézel ki .De apa?
- Én is pont így meglepődtem. Néha nem tudok eligazodni rajta, valaki adhatna már hozzá egy használati utasítást! – nevetett - Minden esetre jól esett, ezt persze neki nem kell tudnia! - kacsintott a lányra.
- Nem akarod legyezgetni az önbizalmát, ugye?
- Csak hadd érezze milyen az, amikor nem érdekli a másikat a véleménye! Ő rendszeresen ezt teszi velem!
- Most te lepsz meg engem, anya!
- Mivel?
- Olyan más vagy most! Jókedvű és ... lázadó?
- Tényleg jó kedvem van! De hogy lázadnék? Nem hiszem! De ha igen... hát pont itt az ideje!
Zoé anyja arcát fürkészte.
- Történt valami? - kérdezte, miközben visszacsavarta a körömlakkos üvegcse tetejét, és ujjait legyezőként széttárva szárítani kezdte a körmeit. Emma csak kis idő múlva válaszolt.
- Talán igen.. .- mosolygott titokzatosan. Zoé még mindig kérdőn, kis huncutsággal az arcán fürkészte anyját. Emma nem mondott többet, titokzatos maradt. Nem akarta elmondani az áruházban történt találkozást mert attól félt, hogy akkor lufiként pukkan szét a varázs. Mert varázslatosan érezte magát még akkor is, ha tudta,hogy talán soha többé nem fog találkozni a jóképű idegennel. Régen érzett már így és ezért hálás volt a férfinek. Úgy érezte, hogy most egy kicsit visszakapott a rég elvesztett önbizalmából.
Zoé csak nézte az anyját de már nem kérdezett semmit, elég volt neki annyi, hogy vidámnak látja. Idejét nem tudja, mikor látta utoljára így.
Megszólalt a csengő és Zoé felállt, összeszedte a holmiját az asztalról és az anyjához lépett.
- Szeretlek anya! - ölelte át.
- Én is kicsim! Érezzétek jó magatokat és üdvözlöm a srácokat!
Amikor magára maradt leült és arcát a tenyerébe temette. Megszokott mozdulat volt ez, de most teljesen más okból tette. Szemeiben most könnyek helyett a boldogság mosolya bujkált. Felidézte amint a férfi kezet csókol neki, ahogy a szemébe néz és rámosolyog. Megsimogatta a lelkét. Hosszú idő óta most először érezte nőnek magát! Vonzó nőnek! Gábor már rég nem udvarol neki, kivéve a mai reggelt amit persze még mindig nem igazán értett, se virág, se egy kedves szó. Olyan megszokottá váltak a napok, évek. Szerette a férjét, de valami mindig hiányzott és ma rájött, hogy a romantika, a törődés az. Ezt kapta vissza egy pillanatra az idegen férfitól. A bókokat, a kézcsókot, a nőiesség érzését.
Ha csak pár percig is, de boldog volt...

                                    *** 3 ***
Az étterem ahol dolgozott a belvárosban volt, annak is a legforgalmasabb részén. Minden nyáron sok turista járt arra, így ha megéheztek vagy csak egy kávéra vágytak, hozzájuk tértek be. Olyankor mindig nagy volt a hajtás. Most még csak a nyár elején jártak, ezért a forgalom is kisebb volt.
Öt éve jött ide dolgozni, amikor elege lett a kiszolgáltatottságból. Saját lábára akart állni, legalábbis anyagilag. Érzelmileg nem tudott elszakadni Gábortól, de az állandó nélkülözést már nem bírta. Mindig arra gondolt, hogy Zoé lassan középiskolába megy és az sokba fog kerülni. Nem hagyhatta tovább, hogy a lánya hiányt szenvedjen bármiben is! Gábor ellenezte, hogy munkába álljon, jobban szerette volna, ha otthon őrzi a családi tűzhelyet. De ő nem tágított. Dolgozni akart és nem engedte befolyásolni magát. Jó döntés volt, életében először!
Legjobb barátnője, Kata dolgozott ebben az étteremben pincérnőként, és amikor megüresedett az egyik állás, rögtön barátnője jutott eszébe. Bár Emma könyvelőként végzett, nagyon örült a lehetőségnek, hogy talán mint felszolgáló álláshoz juthat. Már másnap jelentkezett az állásra.
Amikor először belépett az étterembe tudta, hogy szeretni fogja ezt a helyet. Nagyon otthonosnak érezte, barátias volt az egész berendezés. A falak bordó tapétáját fehér keretekbe foglalt, gyönyörű festmények törték meg, hatalmas, fehér keretes ablakokon áradt be a napsütés a főutca felől. A falak bordója folytatódott a szőnyegeken, melyeken szépen elrendezve álltak a fehér abroszokkal megterített asztalok és székek, melyeknek háttámláján szintén a bordó szín dominált. Mindenfelé pálmák és szebbnél szebb növények tették még otthonosabbá a helyet.
A tulajdonos idős ember volt már. Alacsony, kissé zömök testalkata picit mókássá tette megjelenését, kopaszodó fején meg-meg csillant a fény.  Határozottan közölte Emmával, hogy ő bizony gyakorlott pincérnőt keres, de Emma biztosította afelől, hogy hamar bele fog tanulni, mert nagyon szeretné ezt a munkát. Boldog volt, amikor Gáspár végül is felvette. Azóta bebizonyította, hogy jó döntést hozott a főnöke öt éve. Mára nagyon jó pincérnő lett belőle, Gáspár pedig elragadó főnök, minden alkalmazottjával tegeződik, mindenki szereti és tiszteli.
Gondolataiból Kata hangja rántotta vissza a jelenbe.
- Hogy vagy ma drága barátném?
- Mint máskor. Semmi új. - .felelte Emma, miközben mindketten a pincéri uniformis öltötték magukra. - Nálatok mi újság?
- Hála Istennek vége a sulinak. Beni táborba megy az idén. - Emma elmosolyogta magát.
- Szerintem te sokkal jobban várod már mint a gyerek.
- Hidd el te is várnád. Egy kész rémálom ez a gyerek! A bizonyítványa... hát ne ragozzuk! Zoénak hogy sikerült?
- Nagyon jól, bár a matek egész évben mumus volt. Alig várja már a tánctábort.
- Szerencsés vagy vele! Bárcsak Benedek feleannyira lenne szorgalmas mint ő.
- Majd kialakul csak egy kis biztatás kell neki.
- Hát ezt majd mondd el az apjának is! Állandóan szidja és lehordja mindenféle buta gyereknek, persze nem ezekkel a szavakkal. Szerinte én vagyok a hibás! Ha kevesebbet dolgoznék és többet foglalkoznék a gyerekkel akkor nem lennének ilyen gondok vele.
- De hát elváltatok, neked el kell tartanod a gyereket! - nézett értetlenül barátnőjére Emma - Fizet egyáltalán valamit? Segít neked?
- Csak nagyritkán küld egy kis aprópénzt, nem nevezném segítségnek.
- Akkor miért nem teszel valamit?
- Elfáradtam már Emma! Nem bírok már harcolni vele! Nekem mindenképpen el kell tartanom és becsülettel fel kell nevelnem a fiamat. Az apja segítségével vagy a nélkül.
- Akkor legalább ne hagyd, hogy így bántsa a gyereket!
- Tiltsam el? Dehát az apja.
- Nem erre gondoltam, de beszélj vele. Felnőtt ember, és ha egy kicsit is számít neki a fia akkor meg kell értenie! Tönkreteszi a gyerek lelkét. Elveszti azt a kis önbizalmát is ami még van! - Kata szeme könnybe lábadt, Emma vigasztalón átölelte barátnője vállát. - -Ne aggódj, minden rendbe jön, de most szedd össze magad, mert Gáspár mindjárt meg érkezik. Gyere, terítsünk meg.
 A nap csendesen telt. Néhány vendégük volt csak, legtöbbjük egy kávéra ült be. Az egyik sarokban, összebújva egy fiatal pár sugdolózott, a lány néha hangosan felnevetett. Látszott rajtuk, hogy még nagyon az elején járnak a kapcsolatuknak. Emma egy kicsit irigykedett rájuk. Annyira fiatalok és boldogok még, fesztelenek, szabadok... Szíve megtelt vágyakozással. A férfi jutott az eszébe. Szeme megtelt szomorúsággal, szive összeszorult a bánattól. Fájdalmat érzett mert tudta, hogy soha többé nem látja. Sírás szorongatta a torkát.
A lány ismét felnevetett, Emma odanézett, egy mosolyt küldött feléjük majd elindult a konyhába a szennyes edényekkel megrakott tálcával. Kata már figyelte egy ideje és most megragadta az alkalmat, hogy utána menjen. Nem akarta rögtön lerohanni a barátnőjét, ezért egy minden nap elhangzó, már-már rutinnak tűnő kérdést tett fel.
- Gáborral hogy vagytok?
- Pff... Semmi változás.
- Valami mégis van. Nem nézel rám.
- Megint van valakije. Tegnap éjfélkor ért haza, bár azt mondta, hogy az anyjához megy. De az anyja nem szőke.
- Hogy érted?
- Szőke hajszálat találtam a pólóján. Hosszú, szőke hajszálat. Az anyja fekete.
- Meddig csinálod még ezt? Meddig tűröd?
- Nem tudom! Szeretem! Ne kérdezd miért! Magam sem tudom!
- Emma, olyan fiatal vagy még és gyönyörű! Sokkal többet érdemelnél ennél!
- Annyi minden köt hozzá! A gyerek, a régvolt, boldog szerelem, emlékek.
- Igaz Emma. A múlt biztonságos hely, ott nem változik semmi! De nem élhetsz ott örökké!
- Olyan magányosnak érzem magam!
- Igazság szerint társas magányban élsz!
- Változtatnom kéne...
- Változtatni csak akkor tudsz, ha kimondod végre ami valójában van!
Emma elgondolkodva bólogatott de nem mondott semmit. Összeszedte magát és kiment a két fiatalhoz a számlával. Távozásuk után bezárták az éttermet és hozzáláttak a mosogatáshoz. Megérkezett a takarítónő is aki az étterem tisztaságáért felelt. Soha nem beszélgetett senkivel, csak csendesen tette a dolgát. Lecserélte a terítőket, letörölgetett és porszívózott, hogy a másnapi nyitásra minden rendben legyen. Sokáig próbáltak vele szóba elegyedni, de ő mindig csak tőmondatokban válaszolt és soha nem kezdeményezett beszélgetést. Lassan mindenki elfogadta így és már nem is zaklatták többé, hagyták, hogy csendben tegye a dolgát.
  Éjjel tíz óra volt már mire Emma hazaért. Nagy meglepetésére Gábor is otthon volt és az igazak álmát aludta. Sokáig nézte alvó férje arcát, felidézve sok régi, szép emléket. Lassan megsimogatta férje dús haját, majd lezuhanyozott és bebújt az ágyba. Gáborhoz simulva aludt el.

                            *** 4 ***
Hetek teltek el, de semmi sem változott. Gábor nőügyei egyre nyilvánvalóbbakká váltak, már nem is titkolt semmit. Ha Emma rákérdezett soha nem adott egyenes választ, csak durván megalázta az asszonyt. Egy ilyen alkalommal amikor Gábor, bár soha nem csinált ilyet azelőtt, több órára beköltözött a fürdőszobába  amikor kijött illatfelhőbe burkolózva, Emma rákérdezett:
- Készülsz valahová? - a férfi rá sem nézett, úgy válaszolt.
- Miért érdekel?
- Sosem szoktad így kicsípni magad.
- Már az is baj?
- Gábor őszintén válaszolj! Van valakid?
- Mi közöd hozzá? Menj és takarítsd ki a fürdőszobát! - Emma meglepődött.
- Te koszoltad össze! Kicsíped magad, összepiszkítasz mindent én meg takarítsak ki utánad? Te cselédnek nézel engem?
- Ez a dolgod! Asszony vagy!
- Igen... már csak az vagyok neked...
- Jaj hagyd már ezt! Elegem van már ebből! Az állandó féltékenységi jeleneteid! Hagyd már abba!
- Neked van eleged? Pont neked? Ez az egész miattad van! Te teszel ilyenné!
- Mit vársz tőlem? Üljek itthon és bámuljam a meccset a tévében?
- Csak az létezik? Foglalkozhatnál mondjuk a gyerekkel! Vagy velem! Mikor beszélgettél velünk utoljára? Tudsz rólunk valamit egyáltalán? Érdekel a gyereked? Vagy bármi más rajtad, a haverjaidon vagy a nőiden kívül?
- Hagyd már abba !- üvöltötte Gábor, a levegőben már érezni lehetett az elszabaduló indulatok dübörgését  - Én ezt az egészet nem is akartam! A gyereket is te erőltetted! Megkaptad, akkor most már hagyj békén! - lépett egyet Emma felé, kezét ütésre lendítve, de félúton megállította a levegőben.
Az asszony a bánattól és szégyentől letaglózva állt a nappali közepén. Megszűnt körülötte minden, azt sem vette észre amikor Gábor feldúltan, nagy csattanással vágta be maga mögött az ajtót. Percek teltek el így, mire egyszer csak mint vulkánból a láva, tört ki belőle a fájdalom. Szinte fizikai fájdalom öntötte el testét és lelkét, összegörnyedve zuhant térdre és csak rázta, rázta a zokogás. Nem tudta mennyi idő telt el így, csak akkor eszmélt amikor Kata felé hajolt és megérintette az arcát.
- Emma! Emma! Mi baj? - Emma sírástól dagadt szemeit szomorúan emelte barátnőjére.
- Gyűlöl engem! Gyűlöl! - tört ki belőle újra a sírás.
- Jaj drága barátném, gyere ülj fel ide, a kanapéra. Hozok egy pohár vizet, az talán megnyugtat. - kiment majd pár pillanat múlva egy pohár vízzel tért vissza - Idd meg ezt. - adta Emma kezébe a poharat. Az asszony remegve nyúlt érte, épp, hogy egy kortyot ivott belőle majd letette az asztalra. Kissé megnyugodott már.
- Hogy kerülsz te ide? - tért magához.
- Próbáltalak hívni, aztán amikor már sokadszorra sem vetted fel a telefont aggódni kezdtem és idejöttem. Nyitva volt a kapu.
- Még azt sem zárta be maga után...
- Zoé hol van?
- Táborban. Egy hónapig ott lesz. Jobb is, hogy ennek nem volt tanúja.
- Mi történt?
- Olyan durva volt, azt hittem egy pillanatig, hogy meg fog ütni. - aztán elmesélte az egész veszekedést a kezdetektől egészen mostanáig.
- Tudod Emma én hiszem, hogy a sors visszafizeti mindenkinek a jót és a rosszat is. Te megtettél mindent ezért a kapcsolatért, más már feladta volna, de te nem! Te kitartottál. Most már át kéne gondolnod ezt az egészet!
- Mit tehetnék? Nincs hová mennem! És a gyerek... neki biztonság kell!
- Tudom, és én segítek neked, csak állj végre a sarkadra és légy kemény!
 Emma már nem sírt. Lassan összeszedte magát majd főzött egy kávét amit a kertben fogyasztottak el. Nem beszéltek már a gondokról, csak női dolgokról. Kielemezték a legújabb divatot, a szomszédokat is kipletykálták. Két óra múlva Kata elköszönt és Emma magára maradt. Magához vett egy üveg ásványvizet és elindult a folyópartra. Nyár vége felé járt már, de a nap még mindig forrón tűzött. Élvezte a bőrét perzselő napsugarakat és a természet halk neszeit. Most még mintha a folyó is lassabban folyt volna, a madarak megfáradva csicseregtek néha. Leült a megszokott helyére és csak élvezte a természet nyújtotta nyugalmat. Becsukta a szemeit és hosszú percekig nem gondolt semmire. Kissé enyhült a fájdalom, máris jobban érezte magát. A távolból egy kutya csaholása hallatszott, akit talán a játszadozó gyerekek zsivaja zavart a délutáni sziesztájában. Talán a nagy meleg miatt most senki nem volt a parton. Hanyatt feküdt a fűben és hagyta, hogy a nap sugarai simogassák arcát.
Hamarosan léptek zaja zavarta meg nyugalmát, majd egy árnyék vetült az arcára. Kíváncsian nyitotta ki a szemét, majd gyorsan vissza is csukta arra gondolva, ez biztos csak álom. Újra kinyitotta és becsukta. Biztos napszúrást kaptam, állapította meg. Újra kinyitotta a szemét de az álom még mindig ott állt felette és őt figyelte. Zavartan ugrott talpra és a ruháját és haját kezdte igazgatni.
- Megijesztettem? - kérdezte az ismerős hang.
- Nem... nem !- válaszolt zavartan Emma - Csak azt hittem egyedül vagyok.
- Én is azt hittem, de szerencsére nem. - mosolygott a férfi elragadóan.
Emma nem hitt a szemének. Azt hitte, hogy már soha többé nem látja a férfit, de az most itt állt előtte,teljes valójában. Mostanában szinte már nem is gondolt rá, a sors mégis megint az útjába sodorta. De most nem akart menekülni tőle.
- Most is siet? - kérdezte mosolyogva a férfi.
- Nem, dehogy is. Most nagyon is ráérek.
- Ennek igazán örülök! Nem gondoltam volna, hogy emlékszik rám.
- Hát... én sem hittem, hogy itt, a fűben fekve is megismer.
- Az igazi szépséget nem felejti el az ember! - mondta, mélyen belenézve Emma szemébe. Kezét nyújtotta felé - Hadd mutatkozzam be. Görög Péter vagyok.
- Pintér Emma - keze belesimult a férfiéba, beleremegett, ahogy hozzáért. Örökké fogta volna, de a férfi elengedte és a karikagyűrűjére nézett.
- Szóval tényleg férjnél van... Azt hittem, hogy csak így akart lerázni.
- Szó sincs erről! – füllentette - Csak tényleg nagyon siettem.
- De most ráér. Sétálunk egyet? Beszélgethetnénk.
- Persze. Miért is ne?!
Elindultak a földúton, a folyó medrét követve.
- Pintér a férje neve?
- Igen. Lánykorin Virág vagyok.
- Virág Emma. Szép név. Gyakran jár le ide. - állapította meg Péter. Emma meglepődött ezen.
- Igen, szeretem ezt a helyet. De ön honnan tudja?
- Én is szeretek ide járni, nyugalmas hely, horgászathoz meg egyenesen kiváló.
Emmának eszébe jutott, hogy a múltkor látott egy horgászt a túlparton.
- Láttam már magát itt. Mindig egyedül van. - folytatta a férfi - Aztán megismertem az áruházban, de maga nem igen akart szóba állni velem.
- Ne haragudjon, ha durva voltam! - sütötte le a szemét.
- Szó sincs erről, megértem, hisz házas. Csak azt nem értem, hogy miért van mindig egyedül? A férje nem szeret sétálni?
- Ilyen sokszor látott már itt? Én eddig csak egyszer láttam önt!
- Elég sok bokor van itt, egyik itt takar, a másik ott. Én pont ide láttam és észrevettem, hogy mindig egyedül van, és mindig ezen a helyen. Ez a kedvence?
- Igen, erre nem nagyon jár senki.
- Kivéve engem, igaz? Megzavartam a nyugalmát. Bevallom, ma szándékosan jöttem ide. Az áruházi találkozásunk óta nem tudom kiverni a fejemből. Aztán meg itt is mindig látom, hát gondoltam újrapróbálkozom.
- S most szerencsével járt.
- Igen. Mindenképpen beszélnem kellett önnel. De még nem válaszolt a kérdésemre. Miért van mindig egyedül?
- Itt nyugalom van. Béke. - vonult át egy felhő az arcán, elhomályosítva szemei csillogását. Ez nem kerülte el Péter figyelmét.
- Gondjai vannak? - Emma nem válaszolt - Oké! Semmi közöm hozzá, bocsánat, ha indiszkrét voltam.
- Semmi gond, csak nem szeretnék beszélni róla.
- Rendben van - néhány perces csend lepte meg őket.
- Önnek van családja? - tette fel a kérdést Emma bátortalanul, megtörve a kínos szótlanságot.
- Nincs. Nős sem voltam soha. Tudom, hogy furcsa ez az én koromban, de a munkám nagyon lefoglal, bár sokszor megfogadtam, hogy ezen változtatni fogok.
- Még fiatal, megtalálhatja a párját.
- Harmincnyolc éves vagyok. Talán furcsa, hogy nincs családom, de még csak elvált sem vagyok. Sokan azt gondolják, hogy valami baj van velem.
- A mai világban ez egyáltalán nem furcsa. Mindenki az alapok megteremtésével van elfoglalva. Ha az megvan, jöhet a család. És mivel foglalkozik?
- Vállalkozó vagyok. Vendéglátóipar. Van egy kis éttermem a belvárosban, és most készülök terjeszkedni.
- Az tényleg sok időt elvenne egy családtól.
- Most maga jön! Meséljen magáról!
- Azt már tudja, hogy férjnél vagyok tizenhét éve. Van egy tizenhat éves lányom, Zoé. Én is a vendéglátóiparban dolgozom, pincérnő vagyok bár a végzettségem szerint könyvelő.
- Fiatal anyuka...
- Korán váltam azzá. Tizennyolc éves voltam.
- Akkor nem tervezték?
- Meglepetés volt, de nem bánom! Nagyon rendes gyerek, az egyetlen támaszom!
 Péter nem szólt, csak lopva a maga elé meredő Emmára nézett. Nem faggatta tovább, remélte, hogy egyszer talán majd megnyílik neki a nő. Mert még egyszer nem engedi el, ebben már biztos volt. Csendben sétáltak tovább, percekig nem szóltak egy szót sem.
Emma szíve repesett az örömtől. Nem hitte, hogy a férfival még találkozik valaha, most pedig itt sétál vele a kedvenc helyén. Lopva nézett a férfira és elöntötte a vágy, hogy megérintse,  persze tudta, hogy nem teheti. A férfi megérezhette, hogy figyeli mert Emmára nézett, a szemébe, majd mosolyogva elidőzött az arcán, zavarba ejtve ezzel a nőt, kinek szíve rögtön riadót fújt.
- Azt hiszem lassan vissza kéne fordulnunk, már túl messzire jöttünk. - a férfi megállt.
- Haza kísérhetem?
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Ez egy kis falu. Szájukra vennének a népek.
- Igaza van, erre nem is gondoltam.
- Nem tegeződhetnénk inkább?
- Nem mertem megkérdezni, nehogy tolakodónak tűnjek. Nagyon jó lenne. Akkor te kísérj el az autóig, itt parkolok az út végén.
- Rendben.
A visszafelé vezető utat csendben tették meg. Mindketten a következő találkozón gondolkodtak, legalábbis Emma remélte, hogy lesz legközelebb.
Már alkonyodott mire kiértek az autóhoz. Emma szíve összeszorult a gondolatra, hogy  el kell válnia a férfitól mert ki tudja, hogy mikor láthatja újra.
- Akkor a legközelebbi viszont látásra! Remélem mihamarabb. Itt fogok várni minden délután.
- Nem hiszem, hogy itt tudok lenni minden nap mert dolgoznom kell, de amint tudok jövök.
- Én itt leszek! - közölte Péter.
- Rendben! Szia!
- Szia!
Beült a kocsiba és egy darabig még Emma mellett autózott, majd amikor beértek a házakkal tarkított falu szélére intett egyet a nő felé, és elhajtott. Emma még sokáig nézett a távolodó autó után.
„Ki tudja, láthatom-e újra?” - gondolta.

                                    *** 5 ***
Gábor második napja nem jött haza. Emma már biztos volt abban, hogy van valakije a férjének. Még soha nem csinált ilyet. Sokszor maradt ki éjszakára, de hogy napokig ne jött volna haza, arra még nem volt példa. A mobilját sem veszi fel, vagy éppen ki is van kapcsolva. Végső megoldásként felhívta Gábor munkahelyét is, hátha ott eléri, de közölték, hogy szabadságon van. Ekkor vált bizonyossá Emma előtt, hogy férje szeretőt tart, és most is vele van.
 Nagyon rossz lelkiállapotban volt, de dolgoznia kellett, a munkáját és a lányát el kellett látnia.
Elkezdődött az iskola is és úgy döntöttek, hogy Zoé az idei tanévet kollégiumban tölti majd, mert mint táncosnak nagyon sok lesz az éjszakába nyúló programja és nem fog tudni hazajárni, persze veszélyes is egy fiatal lánynak éjjel az utcákat róni. Emma így napjai és éjszakái nagy részét egyedül tölti.
A munkahelyén is feltűnően csendes volt, szíve tele volt fájdalommal Gábor miatt, lelke pedig mindig Péter után kiáltott. Sokszor ébren várta a reggeleket, néha már a kimerültség határán volt. De dolgoznia kellett!
Katának már mindenről beszámolt, de Zoénak még semmit sem mondott Péterről. Pedig szerette volna beavatni a lányát, de még túl korainak érezte. Kétségek gyötörték afelől is, hogy mi lesz, ha Péter megtudja, hogy milyen problémákkal küzd és úgy dönt, hogy neki erre még sincs szüksége. Akkor talán soha többé nem látja! Bár még csak egyszer találkoztak és beszélgettek úgy érezte, hogy ő sem közömbös a férfinak.
Félt, hogy elrontja a dolgot. Azt remélte, hogy legalább barátként megtarthatja a férfit.
                              *** 6 ***

A munkahelyén rendben mentek a dolgok, mígnem záróra előtt néhány perccel Gáspár megkérte a csapatot, hogy ha mindennel végeztek menjenek be az irodába, mert közölnivalója lenne.
Elkezdődtek a találgatások: volt aki attól félt, hogy felmondanak neki, volt aki attól, hogy talán nem megy jól az üzlet, bár semmi erre utaló jel nem volt, és be kell zárniuk. Akkor aztán mindenki az utcára kerül. Feszült csendben tették a dolgukat.
Egy óra múlva néma csendben ültek az irodában, Gáspárral szemben.
- Látom a szemeteken, hogy mindannyian rémültek vagytok - kezdte a főnök - Nem kell ennyire megijedni, nem küldök el senkit és nem is zárok be. De mint ti is látjátok, már nem vagyok fiatal. Hetven éves leszek az idén, és bevallom elfáradtam. Szeretnék most már pihenni. Benne van az egész életem ebben az üzletben és nem akarom elherdálni. Kinevezhetnék közületek valakit üzletvezetőnek, de én ki szeretnék szállni ebből végleg. Mivel családom, gyerekeim nincsenek akikre hagyhatnám úgy döntöttem, hogy eladom az üzletet.
 Mélységes csend fogadta a hírt. Emma tisztában volt vele, hogy ilyen főnöke nem lesz többé. Nem tudni ki lesz a következő, milyen ember, és hogy kinek fog először felmondani? Biztos neki, hisz ő nem szakképzett pincérnő.
- Van már vevő? - kérdezte Zoli.
- Igen, van. Egy fiatalember, már van egy üzlete itt a közelben. Utána jártam kicsit, mert nekem sem mindegy kinek adom el életem művét, na meg titeket is kire bízlak. - végignézett kissé elmerengve a csapaton, majd remegő hanggal folytatta  - Szóval a dolgozói szerint nagyon rendes ember, jó főnök. Az üzlete is nagyon jól megy, a beosztottai szeretik, most pedig szeretne terjeszkedni kicsit.
 Emma felkapta a fejét. Milyen ismerős ez a terv!
- Lehet tudni, hogy ki ő? - tette fel a kérdést.
- Görög Péternek hívják, övé a szomszédos Vadrózsa étterem.
Emma szíve nagyot dobbant. A sors megint az útjába tereli a férfit.
- Talán ismered?
- Csak futólag... - sütötte le a szemét, szíve majd ki ugrott a testéből. Felnézett újra és próbált nyugodtnak látszani. Gáspár nem szólt semmit, elgondolkodva nézett pár pillanatig Emmára, majd folytatta mondandóját.
- Hamarosan meglátogat minket, hogy az üzlet részleteit megbeszéljük és megismerkedjen veletek. Van még kérdés? - mindenki a fejét rázta, hogy nincs - Akkor hát nyugodalmas jó éjszakát kívánok! Holnap találkozunk!
 Kata egész este figyelte Emma viselkedését, nem értette, hogy miért jött zavarba az új tulajdonos nevének hallatán. Sokáig törte a fejét mire végre minden világossá vált.
- Csak nem ő az ?- tette fel a kérdést Emmának.
- De igen!
- És most ettől ideges vagy? Vagy mi baj van?
- Nem tudom mi a bajom! Egyszerűen csak ideges vagyok. Mindig az utamba tereli a sors. Ennek biztos,hogy oka van!
- De ez csak jó! Miért vagy ettől ideges?
- Mert félek a saját érzéseimtől! Azt hiszem...
- Beleszerettél?
- Nem, de félek, hogy fogok. Nagyon rezeg a léc. Ha csak az eszembe jut is, elhagy az erőm. Nem merek a folyóhoz sem lemenni mert tudom, hogy ott van. Félek, hogy hülyeséget csinálnék.
- Itt úgy is találkozni fogsz vele! Nem tudod elkerülni!
- De igen, ha még most, időben leszámolok.
- Esküszöm nem értelek! Rossz házasságban élsz, boldogtalan vagy már évek óta! A lányod lassan felnőtt, megértené a helyzetedet de te el sem mondod neki! Minden porcikáddal vágyod a boldogságot, nyugalmat, most pedig amikor talán lehetőséged lenne rá ellenkezel! Ráadásul itt ez a férfi akinek te sem vagy közömbös ez biztos! És hiába tagadod én ismerlek, látom, hogy vágyakozol utána! De ennek ellenére képes lennél a munkahelyedet is feladni, csak ne találkozz vele!? Mi van veled?!
- Nem tudom! Tisztában vagyok azzal, hogy Gábor is megérdemelné, hogy arcul csapjam ezzel, de még gyengének érzem magam ehhez!
- Hát szedd össze magad és éld végre az életed! A sors nem véletlenül sodorja mindig az utadba, nektek dolgotok van egymással! Mindig kapsz egy újabb esélyt a sorstól, hát ne szalaszd el!
 Emma elgondolkodva öltözött fel és indult a parkoló felé. Egész úton hazafelé azon gondolkodott amit Kata mondott neki. Valamikor régen, valahol olvasott egy idézetet, ami most eszébe jutott: "Akik egymáshoz tartoznak azoknak a sors mindig ad egy újabb esélyt a találkozásra.”
Talán tényleg van ebben valami...
                            *** 7 ***

Férje négy nap után végre hazaért, nem szólt Emmához, csak bevonult a fürdőszobába. Az asszony a kanapén ült és olvasott, gyomra ugrált az idegességtől, nem tudta mitévő legyen? Számon kérje férjén a csavargást vagy inkább hagyja figyelmen kívül? De hát mégiscsak a felesége, joga van tudni férje útjairól!
Nyílt az ajtó, és Gábor szó nélkül leült az egyik fotelba, és bekapcsolta a tévét. Úgy viselkedett, mintha Emma ott sem lenne. Emma nem szólt semmit, csak letette a könyvet az asztalra és felállt.
- Ha már úgyis felálltál hozz már egy sört! - vetette oda félvállról Gábor.
- Oké, hozok!  - válaszolt Emma higgadtan, de majd szét vetette a düh! Kiment a konyhába, torkát sírás fojtogatta. A konyhapultnak támaszkodva próbálta legyűrni az érzést, szíve hevesen kalapált, agyában dübörögtek a gondolatok. Nem akart sírni, könnyeit visszafojtva lépett a hűtőhöz.
- Hol van már az a sör?
- Viszem már !- kivette az üveget a hűtőből, felbontotta majd megállt vele Gábor előtt, de nem nyújtotta felé.
- Annyi eszed sincs, hogy poharat is hozz hozzá !- üvöltötte férje.
- Szerinted üvegből nem jó? - kérdezte vészjóslón Emma. Gábor meglepetten nézett fel rá, szokatlan volt feleségétől ez a hangnem. - Dehogyis nem jó! - folytatta Emma és az üveget megfordítva Gábor fejére kezdte önteni a sört. A férfi erre nem számítva először meglepődött majd felugrott és megpróbálta kivenni Emma kezéből az üveget.
- Mi a francot csinálsz? Normális vagy? Mi ütött beléd? Elment neked az eszed!
- Nem drágám! Pont most jött meg! Elegem van! - vágta földhöz az üveget ami szilánkjaira tört. Gábor erre elengedte, meglepetten nézett Emmára.
- Mi bajod van?
- Az elmúlt tizenhét év, az a bajom !- ordított most már Emma is - A megalázottság, a magány, az elnyomás! Te vagy a bajom!
- Itthon sem voltam! Mi bajod van velem?
- Te hallottad amit az előbb mondtam? És hallod magad!? Nem voltál itthon, tényleg? És merre jártál négy napig?
- Semmi közöd hozzá!
- Tizenhét éve vagyok a feleséged, el sem hinnéd mennyi mindenhez van közöm! Tudom, hogy szabadságot vettél ki! Hol és kivel töltötted ezeket a napokat?
- Honnan tudod te ezt? - lepődött meg ismét Gábor.
- Nem figyelsz? A feleséged vagyok!
- Akkor már nyomozol is utánam?
- Eszedbe sem jut, hogy esetleg aggódtam érted? Második napja nem jöttél haza, a telefonodat sem vetted fel! Szerinted mire gondoljak? Felhívtam a munkahelyedet hátha ott elérlek de közölték, hogy szabin vagy! Szóval? Hol jártál?
- Dolgom volt!
- Éspedig?
- Semmi közöd hozzá!
- Nem is értem, hogy lehetsz ilyen gerinctelen! Legalább bevallanád, hogy van valakid, de te még ahhoz is gyáva vagy! - ezzel faképnél hagyta férjét, magához vette kulcsait és elindult az ajtó felé.
- Most hová mész? - próbálta Gábor számon kérni.
- Talán dolgom van?!
- Milyen dolgod?
- Semmi közöd hozzá! – válaszolt és becsapta maga mögött az ajtót. Beült az autóba és elhajtott, bár fogalma sem volt, hogy hová menjen, de el kellett mennie otthonról. Elindult a faluból kivezető úton, aztán mégis megállt, mert eszébe jutott Péter. A települést megkerülve lehajtott a folyópartra. Szíve hevesen dobogott, minden idegszála remegett a viszontlátás izgalmától.
Péter a megbeszélt helyen várta, Emmát meglátva felpattant és mosolyogva lépett felé.
- Szia! Végre itt vagy! Már azt hittem ma sem jössz.
- Szia! Tényleg itt vártál minden nap?
- Meg ígértem nem? - egy földön fekvő, vastag fatörzs felé intett - Leülünk?
Emma nem leplezte meglepettségét.
- Hát ez?
- A közelben találtam rá, és gondoltam idegurítom. Hoztam rá pokrócot is, hogy kényelmesebb legyen.
Emma szíve megtelt szeretettel és hálával a figyelmesség láttán.
- Ez igazán kedves! - mondta mosolyogva és leült a rönkre - És kényelmes!
- Kényelmesebb mint a fűben. - ő is leült a nő mellé, pár percig csendben élvezték a tájat, nyugalmat.
- Hogy vagy mostanság? - törte meg a csendet Péter
- Megvagyok, köszi. És te?
- Én jól vagyok. Jól alakulnak a dolgok. De a meg vagyok nem hangzik valami meggyőzően.
- Igazából velem nem történik semmi új, egyformák a napjaim. Nem is tudok miről beszélni. Az üzlet jól alakul?
- Nagyon jól. A jövő héten megyek egy tárgyalásra a Veres étterembe. Úgy néz ki megkötjük az üzletet.
- Az jó hír. És merre van ez az üzlet?
Péter kis meglepettséggel nézett Emmára, halvány mosollyal az arcán válaszolt.
- A főutcán. A tulaj már idős, ezért akarja eladni. - Emma nem árulta el, hogy mindezt már tudja, mint ahogy azt sem, hogy ő is ott dolgozik. - Nem nagy üzlet, mindössze hat embert foglalkoztat, jó helyen van és jól is megy a bolt.
- Az emberek? Őket is átveszed?
- Senkit sem akarok elküldeni !- nézett mélyen Emma szemébe.
- Találkoztál már velük?
- Mint mondtam, a jövő héten fogok. Nagyjából kaptam róluk felvilágosítást, a főnökük nagyon meg van velük elégedve.
- És ha valaki nem akar az új főnökkel dolgozni? Elengeded? Elmehet?
Péter Emma szemébe mélyesztette barna tekintetét, majd elnézett a folyó felé, úgy válaszolt.
- Ha valaki el akar menni én elengedem, joga van hozzá. De alapos indokot kérek a miértre! - fordult határozottan a nő felé. Emma nem szól többet, csak bólogatva elnézett ő is a víz felé. Tetszett neki ez a határozottság. Eddig is rabul ejtette a férfi személye, de ez most igazán férfiassá tette. Lopva a férfi profilját figyelte, nézte, ahogy a lágy szellő borzolja barna fürtjeit, arcán a nap sugarai táncolnak, barna szemeivel hunyorogva figyeli a víz csillogását. Szeretett volna közelebb húzódni hozzá, de tudta, hogy nem teheti. Csak nézte a férfit és gondolatban már át akarta ölelni, amikor a férfi felé fordult. Nem szólt, csak nézte ő is Emmát. Perceknek tűnt ez az egy pillanat amit egymás tekintetében töltöttek el. Valahol  magasan felettük a lelkük összeért és nem akart elválni többé.
Arcukon mosollyal tértek vissza a földre.
- Melyik nap a szabadnapod? - törte meg a beállt csendet Péter - Arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahová, ne mindig itt találkozzunk.
- A szombat, de Zoé pénteken jön haza a koleszból, egész héten nem találkozom vele
- Értem, a család az első! És a férjed?
- A férjem... - legyintett egyet - azt sem venné észre ha eltűnnék.
- Baj van köztetek?
- Nem szeretnék erről beszélni, ne haragudj! - fordult el könnyes szemekkel. Péter nem szólt, nem kérdezett. Várt. Nem kellett sokáig várnia, Emma testét rázni kezdte a zokogás. Péter nem tudta mitévő legyen, aztán mégis közelebb húzódott a nőhöz és gyengéden átölelte a vállát. Nem szólt és nem kérdezett, nem mondott vigasztaló szavakat csak ölelte a törékeny nőt. Így ültek csendesen, hosszú percekig.
- Most már inkább hazamennék ha nem haragszol. - állt fel Emma.
- Persze. Jobban vagy?
- Persze, minden oké. - egy zsebkendővel könnyes szemeit próbálta rendbe hozni - Ne haragudj, hogy így kiborultam, nem is értem ez hogyan történhetett meg.
- Semmi baj! Ha ettől megkönnyebbülsz én itt vagyok és átölellek! Csak bízz bennem!
- Alig ismerlek, hogyan mondhatnék el neked bármit? Honnan tudhatnám...
- Hogy bízhatsz bennem? Szeretném bebizonyítani, csak adj rá lehetőséget. Találkozz velem gyakrabban, kérlek.
Gyengéden végigsimított Emma arcán, akinek ettől szinte minden bánata elszállt.
- Találkozom veled, várj rám itt.
- Itt leszek! Nagyon várlak, s ha nem tudsz jönni is tudd, hogy én itt vagyok!
- Mennem kell! - indult a kocsija felé.
- Vigyázz magadra!
Emma ugyanazon az útvonalon ment hazafelé is amin érkezett. Péter még egy ideig mögötte autózott, aztán eltűnt a messzeségben.
Azzal a boldog tudattal élhette napjait, hogy már nincs egyedül, Péter vár rá.
Péntek délután Zoé is hazaért, a viszontlátás örömétől fűtve borult anyja nyakába.
- Végre végre itthon! Úgy hiányoztál már !- ölelte és csókolta anyját, ahol csak érte.
- Te is nekem, kicsim! - ölelte ő is lányát - De mesélj! Milyen a kollégium?
Kibontakoztak egymás karjaiból és leültek a kanapéra.
- Egész jó! Szerencsére nagyon jó szobatársat kaptam. Lilinek hívják, fotósnak tanul és ő is tizedikes. Jól kijövünk.
- Tanulás hogy megy?
- Kapunk segítséget ha valami nem megy, rendes felügyelőtanárunk van. Úgyhogy eddig még jól, bár a matektól megint félek!
- Tavaly is megcsináltad, nem lesz azzal gond az idén sem!
- Van még valami anya... - sütötte le a szemét.
- Valami baj van?
- Semmi baj nincs csak szeretném elmondani neked... hogy... szóval...
- Mondd már! - ijedt meg Emma
- Szóval Patrik és én...
- Igeen? - már sejtette mi következik.
- Együtt járunk.
- És ezt kellett ilyen félve elmondanod? Mégis mit gondoltál, hogy leszedem a fejedet? A szívbajt hozod rám!
- Csak nem tudtam, hogy mit fogsz szólni hozzá.
- Mit szólnék? Tizenhét éves leszel nemsokára, természetes, hogy elkezdenek érdekelni a fiúk. De ne feledd, most mindkettőtöknek a tanulás a legfontosabb.
- Tudom és ne aggódj, nem lesz gond.
- Persze egymásra is vigyáznotok kell! Tudod, erről már beszéltünk.
- Betartunk minden szabályt ne félj! De most te mesélj! Mi újság van itthon? - Emma nem tudta hogyan is kezdjen bele mondandójába. Félt attól ahogy Zoé majd esetleg reagálni fog. - Apa? Dolgozik?
- Apád nincs itthon... már egy hete... - összeszedte minden erejét és beszélni kezdett - Bár nem vallja be de tudom, hogy van valakije! Nem akartam neked erről beszélni, de már körülbelül két hónapja sejtem. Napokig nem jár haza, olyan dolgokat csinál amiket eddig soha. Úgy vesz ki szabit, hogy én nem is tudok róla csak napokig nem látom. Pénzt sem ad haza, de ha mégis hazajön rögtön az ételt meg a tiszta ruhát követeli rajtam! Folyamatosan megaláz és gyötör!
- Persze mindig, mindent megkap! Igaz? - vonta kérdőre az anyját Zoé.
- Ha nem teszek a kedvére agyongyötör! A múltkor azt hittem megüt, és úgy érzem nem állunk már messze ettől. Nem bírom tovább! - sírta el magát.
- Nem kell ezt csinálnod anya! Csak te gondolod úgy! Látom, évek óta látom, hogy szenvedsz! Szükségem van rád anya! Nem csak ez az egy élet létezik!
- Tudom, hogy így elmúlik az életem és rajtad kívül semmi jó nincs benne!
- Akkor lépj!
- Van más is amit el szeretnék mondani neked! - Zoé várakozón nézett anyjára, Emma könnyes szemekkel nézett fel lányára. Hát itt a perc! - Eddig azért csináltam ezt, mert szerettem apádat! Gondoskodni akartam róla, megadni neki mindent amire szüksége volt. Még akkor is ha ő ezt soha nem értékelte. Mindig az vitt előre a mindennapokban, hogy majd egyszer megváltozik. Mindig ebben bíztam! De az utóbbi hónapok ráébresztettek arra, hogy ez csak hiú ábránd. Ő nem szeret engem, talán soha nem is szeretett úgy mint ahogy azt én gondoltam. És most bennem is megváltozott valami...
- Már nem szereted? - Emma lenézett kezére, amin végig a karikagyűrűjét forgatta. Nagyot sóhajtott, ki kellett végre mondania.
- Találkoztam valakivel!
- Kivel?
Emma mesélni kezdett. Az áruházi találkozásuktól kezdve Péterrel egészen az utolsóig. Zoé figyelmesen hallgatott, nem szólt, nem kérdezett közbe. Türelmesen kivárta a történet végét, látta anyján, hogy amikor Péterről beszél szemei csillagokként ragyognak.
- Beleszerettél? - kérdezte amikor Emma elhallgatott.
- Nem tudom biztosan. Azt hiszem... Csak ezt tudom, hogy szeretek vele lenni! Akkor jól érzem magam! Biztonságban...
- Történt köztetek valami?
- Nem, csak beszélgetünk. Szeretne jobban megismerni és persze én is őt. Persze tudom, hogy ez nem helyes!
- Szerinted az helyes amit apa tesz veled? Kezdj új életet anya! Lépj tovább! Mikor találkoztok legközelebb?
- Minden nap lent vár a parton, de én nem tudok mindig ott lenni, ő mégis vár. Holnap is.
- Akkor menj!
- Most jöttél haza, nem láttalak már egy hete, nem hagylak itthon!
- Nagylány vagyok már és még nagyon sok időt tölthetünk együtt. Egyébként hozzám is jön majd Patrik holnap, úgyhogy nem leszek egyedül. Egész héten csak a szombatod szabad, legalább akkor érezd jól magad!
- És ha apád hazajön?
- Majd én lefoglalom, máskülönben meg ő is nagyfiú már. Holnap menj le a partra és érezd jól magad! Ránk ne legyen most gondod! Elmondtad neki, hogy apával hogy vagytok?
- Nem mondtam el! Ezzel még várni szeretnék. Nem akarom, hogy azt higgye csak panaszkodom. Meg talán nem is akarja hallani a problémáimat. Lehet,hogy soha többé nem látnám!
- Én ezt nem hiszem, de ahogy gondolod! De egyszer el kell mondanod neki! Mindenkivel szemben így helyes!
- Már az sem helyes, hogy így találkozgatok valakivel az apád háta mögött.
- Az sem az amit ő tesz veled! Úgyhogy csak ne legyen lelkiismeret furdalásod!
 Emma örült, hogy Zoé ilyen jól fogadta a történteket. Megkönnyebbült, hogy elmondta végre.
Az este hátralévő részét Zoéval a tévé előtt töltötték, jókat ettek és jókat beszélgettek. Későn kerültek ágyba.
Emma az izgalomtól ébren töltötte az éjszakát, nagyon várta már az újabb találkozást Péterrel.
                                   *** 8 ***

Fáradtan ébredt, alig tudott aludni valamit az éjjel. Csak Péterre tudott gondolni, és arra, amit Zoé mondott neki előző este. Nem volt biztos benne, hogy helyes amit tesz, de ha Gábor az eszébe jutott mindig elöntötte a fájdalom és düh. Félt a férje haragjától, de nem tudott az érzéseinek parancsolni.
Az ebédjüket fogyasztotték éppen Zoéval, amikor Gábor megérkezett. Emma gyomra görcsbe rándult, attól félt, hogy férje észreveszi rajta a változást. Zoé higgadt maradt, bátorítón nézett anyjára.
- Sziasztok! - köszönt Gábor, és egy puszit nyomott Zoé fejére, ránézett Emmára, de nem hajolt oda hozzá,hogy megcsókolja, de Emma ezt nem is bánta, nem kívánta az érintését. - Hogy vagy kislányom? Milyen a suli? - kérdezte nem túl sok érdeklődéssel a hangjában.
- Jól vagyok kössz, és a suli is jó! Te hogy vagy?
- Én is jól!
- Azt hittem, hogy itthon leszel este...
- Sok dolgom volt, rengeteg a meló. Bent kellett maradnom éjszakára is.
- Aha... - bólintott Zoé és az anyjára sandított, aki nem nézett rá, csak a tányérjában turkált. -  És mára mi a programod?
- Most lefekszem pár órára, aztán el kell még intéznem pár dolgot.
- Szombaton? - lepődött meg a lány.
- Nem hivatalos ügyek.
- Akkor elkísérhetlek? - próbálkozott, de persze nem gondolta komolyan
- Minek? Nem lenne hozzá türelmed! - emelte meg a hangját Gábor. Zoé rögtön megértette, hogy apjának milyen elintéznivalója akadt.
- Csak érdeklődtem, de ha nem hát nem! - mondta Zoé tettetett sértődöttséggel. Esze ágában nem volt apjával tartani bárhová is. Csakis arra volt kíváncsi, hogy hogyan reagál apja az ajánlatra. - Gondoltam beszélgettünk volna közben.
- Majd legközelebb! - Zoé tudta, hogy nem lesz legközelebb. Soha nem is voltak kettesben eltöltött programjaik. Folytatta az evést, közben anyjára pillantott. Emma tudta, hogy miről van szó, Zoé kiderítette, hogy Gábor hol lesz délután, így ő is nyugodtan lemehet a partra. Felállt és tányérját a mosogatóba tette.
- Majd én elrendezem anya! Úgyis koszolunk még mi is! - ajánlotta fel a segítséget a lány.
- Rendben kicsim. Köszönöm!
- Pihenj csak!
- Nem kell azért anyádat annyira kímélni! Nem nyomorék ő! - vágta oda Gábor a sértést. Emma nem szólt, úgy tett, mintha nem hallotta volna, folytatta útját a nappali felé. Zoé viszont nagyon is jól hallotta.
- Apa! Légyszi! - feddte meg rögtön
- Egész héten csavarog! Legalább itthon is csinál valamit!
- Készített ebédet, amit most te is enni fogsz!
- Az a minimum!
- Mondd csak, miért bánsz így anyával? Tett ellened valamit amiért ezt érdemli?
- Nem! - vágta oda Gábor dacosan.
- Akkor viszont nem értelek! Te az apám vagy, ő meg az anyám! Ne gyötörd légy szíves! - kérte határozottan az apját. Gábor nem szólt többet, csak leült az asztalhoz és enni kezdett. Zoé sem szólt többet, felállt és hozzálátott a mosogatáshoz.
Emma leült a kanapéra és bekapcsolta a tévét. Valami főzőműsor ment éppen, de fogalma sem volt arról, hogy miről is van szó benne. Folyton az időt figyelte. Teltek az órák. Péter már biztosan vár rá, de Gábor még mindig alszik, nem mert addig elindulni amíg otthon volt. Patrik is megérkezett és bevonultak Zoé szobájába. Délután öt óra volt már, amikor lánya újra megjelent az ajtóban.
- Te még itt vagy? Azt hittem, hogy már elmentél. - Emma széttárta kezeit - Ne törődj vele, menj csak! Ne várjon hiába! Na! Menj! - noszogatta Zoé.
 Fél óra múlva úton volt a partra. Péter a megszokott helyen várta, amint meglátta Emmát talpra ugrott.
- Már éppen feladni készültem. Azt hittem, hogy ma sem jössz.
- Csak most tudtam elszabadulni. Régóta vársz?
- Nem olyan régen. - lódította, pedig már négy órája várakozott. Emma automatikusan leült a farönkre, mintha hazaérkezett volna. Péter is mellé telepedett.
- Hogy vagy? A lányod rendben hazaért?
- Jól kösz! Igen hazaért, már nagyon hiányzott. Jól kibeszélgettük magunkat, elég későn kerültünk ágyba, kicsit fáradt is vagyok emiatt.
- De azért örülök, hogy ennek ellenére itt vagy!
- Ki nem hagytam volna! - mosolygott Emma - Jól érzem itt magam!
- Ezzel én is így vagyok! - mosolygott vissza a férfi - Azért sajnálom, hogy nem tudtál hamarabb jönni, szívesen elvittelek volna valahová. De hát már sötétedik.
- Ne haragudj, hogy keresztülhúztam a terveid, de megígérem, hogy bepótoljuk. De nekem itt is nagyon jó! - nézett mélyen a férfi szemébe arra gondolva, veled!
- Ennek nagyon örülök! - mosolygott Péter.
 Emma nem tudta levenni szemét a férfiról, rabul ejtette annak tekintete. Csak fogta, fogta és nem eresztette. Érezte, hogy testét elönti a forróság a pillanattól, szeretett volna örökké itt ülni vele! Szerette volna ha a férfi átöleli, de az nem tette. Zavartan megköszörülte a torkát, úgy szólt Emmához.
- Milyen napod volt?
Szétpukkant a rózsaszín lufi, Emma nagy bánatára. Sebesen zuhant vissza a valóságba, mintha álomból ébredne, úgy válaszolt
- Mint mindig, csak a szokásos. - tekintetét Péterről a folyóra helyezte.
- Néha úgy érzem, hogy valamilyen súlyos titkot vagy problémát hordozol magadban. Nem várom el, hogy elmondd ha nem akarod, de szeretném ha vidám lennél amikor velem vagy! A barátod szeretnék lenni. Olyan barát, akiben megbízol, aki talán segíthet neked!
- Hogyan segíthetnél nekem egy olyan dologban, amire még én sem tudom a megoldást? Ezt csak én oldhatom meg!
- De talán mégis... segíthetnék neked!
- Azzal segítesz ha csak itt vagy velem és nem faggatsz!
- Rendben, de eszedbe ne jusson a gondolat, hogy ha elmondasz nekem bármit, azzal terhelni fogsz! Nem teher! Sőt,örülnék neki!
- Eszembe jutott.
- És talán soha többé nem leszek itt? - Emma bólintott - Úgy látszik nem vagyok elég egyértelmű. Nézd Emma! Én nagyon kedvellek téged. Nem fogok semmit rád erőltetni amit te nem akarsz! De remélem egyszer majd közelebb engedsz magadhoz és megbízol bennem annyira, hogy hagyod, hogy segítsek.
- Tudod, már régen beszéltek így velem! Főleg egy férfi. Jól esik, hogy ennyire a barátom akarsz lenni. Igazából a lányomon és a barátnőmön kívül senkit sem érdekel, hogy mi van velem!
- A szüleid? - lepődött meg a férfi.
- Négy éve meghaltak autóbalesetben. A szembejövő sávból előzött egy autós, frontálisan ütköztek. Mindannyian meghaltak.
- Sajnálom! Most feltéptem a sebeidet... - megsimogatta Emma hátát, amitől a nőn finom borzongás futott végig.
- Nem volt igazán jó a kapcsolatunk amióta Gáborhoz hozzámentem. Nem igazán kedvelték őt. Emiatt ritkán találkoztunk. Talán ezért viszonylag hamar feldolgoztam a tragédiát. Sokat segített, hogy Zoéval lefoglaltam magam.
- Testvéreid sincsenek?
- Van egy öcsém, Dávid. A szüleink temetése óta nem találkoztunk, ő Londonban él. Azóta csak kétszer beszéltünk telefonon. Ő elég sznob gondolkodású, így nem igazán egyezünk.
- Akkor is a testvéred!
- Nem szereti ő sem Gábort.
- Valami nagy baj van ezzel a Gáborral…
- Akkor sem szégyelltem, most sem fogom! A legnagyobb problémájuk vele, hogy... szóval félig roma!
Péter nem lepődött meg
- Azért az nem olyan nagy probléma!
- Az nem, de az, hogy nem gondoskodott rólunk kellőképpen, már az volt. Hiába mondtam, hogy nekem ez így jó, nem érdekelte őket. Inkább hátat fordítottak nekem!
- Tényleg így volt jó?
- Teljesen mindegy, mert előtte is bármit tettem, semmi sem volt jó nekik! Ha én magam lettem volna az Egyesült Államok elnöke, akkor sem lettem volna elég jó!
- Talán csak te érzed így!
- Látszik, hogy nem ismerted őket! Nem ezt mondanád!
- Az öcsédet még megismerhetem.
- Úgy nehéz lesz, ha soha nem találkoztok. Sőt még én sem!
- Hogy hívták a szüleidet?
- Éva és Vajk.
- Vajk? Milyen történelmi név!
- Igen. A nagyapám állítólag nagyon szerette az ilyen régi neveket. Az apám nővérét például Saroltának hívták.
- És vele mi van?
- Nem ismerem. Egyszer nagyon összevesztek apámmal, soha többé nem álltak szóba egymással. Én akkor voltam két éves. Azóta én sem találkoztam vele, nem is emlékszem rá.
- Tényleg nehéz emberek lehettek a szüleid. Az öcséddel hogy jöttek ki?
- Hát vele nagyon jól. Ő volt a tökéletes gyerekük. Menő ügyvéd lett belőle, gondolhatod… Ráadásul Londonban! Pfff. Én meg csak egy kis könyvelő vagyok, aki tizennyolc évesen gyereket szül egy félromának! Évekig munkám sem volt, csak házi asszonykodtam. Szerintük nem vittem semmire! Talán igazuk is volt!
- De te boldog voltál, nem?
- Azt hittem. De lassan rájöttem, hogy ez már kevés, többet akartam. Akkor mentem el végre dolgozni. Ennek már öt éve, azóta vagyok az étteremben pincérnő. Persze csak egy pincérnő!
- Az is munka és gondoskodsz a családodról. Azért ez is nagy dolog!
- Az...
- Valami mégis hiányzik... - állapította meg Péter. Emma nagyot sóhajtott.
- Valami nagyon hiányzik, igen. De hagyjuk is ezt most már…
- Megint visszavonulót fújsz!
- Nem, csak elszomorít ez az egész! Minél többet beszélek róla annál rosszabb.
- Nem akartalak felzaklatni, csak érdekelsz és örülök, hogy ennyi mindent megtudtam ma rólad!
- Köszönöm, hogy meghallgattál, jó fej vagy! - mosolygott Péterre.
  Csendesen ültek a napkorong romantikus sugarai alatt, hagyták, hogy puhán rájuk ereszkedjen az este. Emma rég nem érezte ilyen jól magát, kizárta a világot és csak Péterre és a gyomrában repkedő pillangókra figyelt. Valami földöntúli nyugalom szállta meg. Nyugalom és biztonságérzet. Rájuk sötétedett, csak a hold szórta ezüstös fényét.
Csendben, szavak nélkül vágyakoztak egymás után. Emma tudta, hogy elveszett. Rég szomorú szívében szerelem gyúlt amely már olthatatlan lánggal égett. Tudta, hogy mostantól minden más lesz! Nem tudta még hogyan tovább, de tudta, hogy minden megváltozik.
- Holnap nem tudok jönni. - törte meg a romantikus hangulatot Péter.
- Miért? - Emma kétségbe esett.
- Anyámhoz kell mennem, betegeskedik kicsit.
- Remélem semmi komoly!
- Én is !- állt fel Péter, Emma követte.
- Haza kell mennem, Zoé biztosan aggódik már
Péter egy fejjel volt magasabb Emmánál, lenézett rá. Emma egy pillanatig azt hitte, hogy most végre megcsókolja, de az nem tette.
- A jövő héten találkozunk! – mondta. Emma csalódott. Már annyira vágyta a férfi érintését.
- Oké, rendben. – hebegte – Akkor szia!
- Vigyázz magadra! - mosolygott Péter. Még kikísérte Emmát az út széléig aztán beült az autóba és elhajtott.
Nem értette a férfit, hirtelen olyan hűvösen kezdett viselkedni. Attól félt, hogy talán valami butaságot mondott és Péter ettől meggondolta magát, talán már nem is akar a barátja lenni. Nem ronthatja el ezt is! Szereti ezt a férfit és szüksége van a barátságára!

 Nagyon rossz éjszakája volt, alig aludt valamicskét. Szemei feldagadtak a sok sírástól, a munkájára sem tudott koncentrálni.
- Történt valami? - kérdezte Kata. Már figyelte Emmát egy ideje, barátnője betegnek látszott. Bőre sápadt, szemei karikásak és a szokottnál is szótlanabb volt. - Rosszul nézel ki!
- Csak fáradt vagyok.
- Ahha... csak fáradt! Nem mondod el?
 Emma nem akart beszélni az érzéseiről, túl fáradtnak és elgyötörtnek érezte magát most a lelkizéshez. Kata viszont ismerte már jól barátnője testbeszédét is, amiből most azt olvasta ki, hogy barátnője most nem fog beszélgetni vele.
Csendesen telt a nap, csendben tette a dolgát, most még Zoli poénáradata sem tudta mosolyra fakasztani, pedig a fiú nagyon igyekezett. Senki sem tudta mire vélni a viselkedését. Tudták, hogy problémái vannak otthon, de ezt sohasem mutatta ki, akkor is mosolygott ha belül már ordított a kíntól.
 Hangulata otthon is folytatódott. Gábor megint nem volt otthon, de a káosz, amit maga után hagyott jelezte, hogy járt a lakásban. Emma úgy érezte magát, mint egy cseléd. Éjt nappallá téve dolgozott, de még otthon sem volt nyugalma. Gábort napokig nem látta, Péter társaságát is nélkülöznie kellett, egyre magányosabbnak érezte magát. A napok lassan teltek, az idő csigalépésekben haladt.
 
                               *** 9 ***
 Másnap az étterem zárva tartott a vendégek előtt, az ajtóra kifüggesztették a zárt körű rendezvény táblát.
Eljött a nagy nap, az új tulajdonos látogatása. Csak két főre kellett főzni és teríteni, de az új főnök mindenkivel beszélni akart személyesen is.
Emma szíve a torkában dobogott az izgalomtól, hogy két hét után végre újra találkozhat Péterrel. Nem mert kimenni a konyhából, amikor a férfi megérkezett, a felszolgálást Katára bízta.
- Sokáig nem bujkálhatsz, úgyis beszélned kell vele !- közölte barátnője.
- Tudom! - felelte reszkető hangon.
Gáspár és Péter az ebéd után egy kávé mellett folytatták a beszélgetést, majd az idős főnök a konyhába lépett.
- Na, hölgyek és urak! Ki kezdi a sort? Zoltán, mint bátor férfi?
- Már mentem is! - indult a fiú és hamarosan lehuppant az új főnök asztalához.
Percekig beszélgettek, a többiek az ablakon át lesték őket, próbáltak olvasni Zoli arcáról. A fiú fesztelennek tűnt, vidáman nevetgélt. Aztán sorra kerültek a többiek is, mindannyian mosollyal az arcukon tértek vissza.
Emma szándékosan a végére maradt, de most neki is ki kellett mennie az oltalmat adó konyhából, és meg kellett jelennie Péter előtt. Remegő lábakkal indult el, aminek eredményeképpen megbotlott a szőnyeg sarkában, épp, hogy meg tudott kapaszkodni az egyik székben. Arca kipirult zavarában, most már kezei is erősen remegni kezdtek. Péterre nézett, de annak arca nem árult el semmit gondolatairól. Várakozón nézett a nőre, majd egy laza kézmozdulattal jelezte, hogy üljön le. Emma meglepettségre számított a férfi részéről, de az nem tűnt annak. Leült, de nem mert Péterre nézni.
- Hogy vagy? - kezdte Péter.
- Köszönöm, jól! Édesanyád hogy van?
- Már sokkal jobban. Idegesnek tűnsz! Miért?
- Nem tudom! Talán a helyzet...
- A helyzet? Mi a baj a helyzettel?
- Furcsa most így találkoznunk. A főnököm leszel.
- Azt hittem, hogy le akarsz számolni. Akkor miért vagy ideges? Nem leszek a főnököd! - Emma nem tudta mit mondjon. Tényleg megfordult a fejében, de hamarosan el is vetette az ötletet, hisz szüksége van a munkára.
- Igen, de meggondoltam magam!
- Miért?
Cikázni kezdtek a gondolatok a fejében. Most mit mondjon? Nem mondhatja el neki, hogy a közelében akar maradni, nem akarja elveszíteni, hisz szereti! Így hát az igazság másik felét mondta.
- Szükségem van a munkára! Családom van! - Péter erre a válaszra számított. A nő szemébe nézett, és újra megijedt a saját érzéseitől. Nem is értette igazán, hogy mi játszódik le benne, de azt tudta, hogy ez most más, mint amit eddig érzett más nők iránt.
- Ennek örülök, így nem kell alapos indokot kérnem a felmondás okára!
- Rég nem láttalak!
- Nagyon lefoglalt az anyám és az üzleti ügyek. De most már többet fogunk találkozni. - mosolygott, a terve sikerült! Amikor először látta, hogy Emma bemegy az étterembe figyelni kezdte, és hamarosan rájött, hogy ott dolgozik. Akkor született meg az ötlet, hogy ha már úgyis terjeszkedni akar, talán sikerül megvennie ezt az üzletet. Nem is kellett sokáig győzködnie a tulajt, kapóra jött, hogy már a visszavonuláson gondolkodott.
Emma úgy érezte, elvész ebben a mosolyban, szinte velejéig hatolt. Nagyon vágyott Péterre, de az távolságtartóan viselkedett vele. Felállt és a nő felé nyújtotta a kezét mely meleg volt és
határozott. Az érintése azt súgta, hogy minden rendben lesz. - Remélem jól tudunk majd együtt dolgozni!
- Rajtam nem fog múlni, főnök! - mosolygott vissza.
Elengedték egymás kezét és Emma visszament a konyhába. Kicsit csalódott volt, többre számított. Nem igazán tudja, hogy mire, de ennél valami többre.
- Micsoda pasi !- lelkendezett Kata az öltözőben - Megérne egy egyhetes ajtócsapkodást! - kacsintott Emmára.
- Neked nincs is kire csapkodnod az ajtót! - nevetett ő is.
- De ha lenne, megérné!
Csendesen ment Kata mellett a kocsijához, alig várta már, hogy hazahajthasson. Oda, ahol csak a mélységes csend és magány várta.

                                   *** 10 ***

Másnap este Gábor hazajött. Szennyeseit ledobálta a kanapéra,  és bevonult a fürdőszobába. Emma nem mert szólni,  hogy most csinált rendet,  de Gábor megtalálta az alkalmat a vitára.  Amikor visszatért a fürdőből a konyhába ment, kinyitotta a hűtőt, majd hangos csattanással bevágta.
- Nem főztél semmit?
- Nem! Senki sincs itthon, magamra meg nem főzök!
- Az sem érdekel, hogy jövök haza?
- Honnan tudnám, hogy mikor jössz haza? - meg nem is érdekel, folytatta magában a mondatot.
- Azt tudnám, hogy mit csinálsz itthon egész nap!
- Például utánad pakolok! - kapta fel a szennyest a kanapéról. Gábor lépett egyet Emma felé, mire ő hátrálni kezdett. Férjére nézett, de annak arcán most nem látott dühöt, ez meglepte. Egyre közeledett Emma felé, míg már szinte összeért az orruk. Emma várt… Gábor a szájára akart hajolni, de ő kitért előle.  A férfi megfogta az állát és erőszakkal maga felé fordította. Ő először tiltakozni próbált, de hamarosan megadta magát, visszacsókolt.
Most nem érezte azt a vágyat amit máskor, érzelmek nélkül csinálta végig, gépiesen.  Érezte, hogy keze nem szeretettel simítja férjét, mindez csak kötelességszerű volt már. Megkönnyebbülést érzett amikor vége lett.  Nem volt boldog!
Gábor mélyen szuszogott már mellette, de ő még mindig a plafont nézte, órákig. Szeméből eleredtek a könnyek és csak sírt amíg álomba nem merült.

                                 *** 11 ***

Lelkiismeret furdalással ment másnap dolgozni bár tudta, hogy nincs rá oka, hisz Péter és közte nincs semmi, és csak a férjével volt együtt előző este, mégis, a szívében megbújó szerelem miatt úgy érezte, mintha megcsalta volna Pétert. Bánatát tetézte az is, hogy a férfi nem volt az étteremben, sőt! Napokig nem is látta! Mindenki tette a dolgát, mintha nem történt volna semmi változás.
Otthon Gábor várta. A legutóbbi együttlétük után megjelent egy csokor virággal, mindenért bocsánatot kért és megígérte, hogy minden másképpen lesz, jobban odafigyel majd Emmára. Ezt meg is tette! Emma nem értette ezt a nagy változást, de legalább nyugalom volt, viszont a férfi érintését még mindig nem vágyta. Kezdett beletörődni a sorsába. Pétert nem érdekli mint nő, csak barátként tekint rá, Gáborral pedig úgy kell házasságban élnie, hogy egy másik férfiba szerelmes.
Már nem sírt, nem mosolygott szívből, csak tette a dolgát.
Három hét telt el így, közeledett a karácsony, rengeteg volt a tennivaló otthon, és az étteremben is.
- Nem tudsz valamit az új főnökünkről? - puhatolózott Katánál.
- Minden nap telefonál, érdeklődik mi a helyzet.
- Tényleg? És kivel szokott beszélni? Én nem is tudok erről semmit!
- Velem! Engem bízott meg.
- Tessék? Nem mondtad...
- Megkért, hogy maradjon köztünk. Nagyon sok az intézni való az üzlet átvételével kapcsolatban, és engem kért meg, hogy tartsam a frontot.
- De miért pont téged? És mikor beszéltétek ezt meg? Észre sem vettem!
- Egyik este zárás után kérte, hogy maradjak még, mert beszélni akar velem. - Emma kérdő tekintetére válaszolva folytatta - Semmi különös Emma, csak ittunk egy kávét és röviden vázolta az elvárásait, majd hazavitt. Ennyi!
- De nem mondtad el!
- Megkért, hogy...
- A legjobb barátnőm vagy! Nekem elmondhattad volna! Tudod, hogy... - nem tudta befejezni a mondatot, mert elsírta magát.
- Jajj Emma, ne csináld már! Tudom, hogy mit érzel iránta! Komolyan kinézed belőlem, hogy így megbántanálak? Akkor nem is vagyunk olyan jó barátnők, nem igaz?
- Rólam nem beszélt?
Kata arcáról olvasva már tudta a választ! Nem beszélt róla! Megint elsírta magát.
- Csak az üzletről volt szó és nem lettem főnök, csak amíg ő nincs itt addig fogadom a hívásokat, és intézem a kisebb ügyeket. Bízz bennem!
- Bízok, persze! - mondta szipogva, majd a mosdó felé vette az irányt. Hogyne bíznék, gondolta gúnyosan. Ajtócsapkodás meg minden, és még bízzak benned! Hát hogyne!
Nem igazán értette magát, nem tudott most higgadt fejjel gondolkodni. Forrongott benne a düh, úgy érezte, hogy Kata is elárulta! Mindenki összeesküdött ellene!
Ez az érzés rányomta bélyegét egész napjára, sőt egész hetére is. Keveset beszélgetett barátnőjével, de az türelmes volt és nem zaklatta, próbált barátságosan viselkedni Emmával hisz átérezte, hogy min megy most keresztül. Csendben teltek a napok.
Gáborra is viszonylag béke uralkodott közöttük, bár az utóbbi napokban a férfi mintha kezdett volna egyre csendesebb lenni, de nem tulajdonított ennek nagy jelentőséget, arra gondolt, talán sok lehet a munkahelyi problémája. Zoé is örült ennek a nyugalomnak annak ellenére, hogy látta anyján, hogy nem boldog.
Sokat beszélgettek, de Emma sohasem beszélt Péterről. Zoénak feltűnt ez, de nem faggatta.
                           *** 12 ***

Az ablak előtt állt és üres tekintettel a hatalmas pelyhekben szakadó havat nézte. Legalább a karácsonyuk szép lesz, gondolta.
Egy hónapja nem látta Pétert, nem hallott felőle, Katát sem kérdezte, hogy beszélt-e vele.
Egy érintéstől rezzent össze. Gábor állt mögötte, vállain nyugtatta kezeit.
- Szépen esik! - állapította meg.
- Igen. Éppen arra gondoltam, hogy szép, fehér karácsonyunk lesz.
- Valami baj van, érzem!
- Baj? - nagyot dobbant a szíve. Mindig tartott attól, hogy Gábor észrevesz valamit.
- Megváltoztál! Mintha nem itt lennél!
- De itt vagyok !- sóhajtott nagyot, és torkában gyűlni kezdett a gombóc.
- Emma, én próbálkozom, de úgy érzem, te nem segítesz nekem! Távol vagy tőlem!
- Most is itt vagyok!
- Ne beszélj mellé! Tudod, hogy mire gondolok! Te már nem vagy velem, lelkileg!
- De...
- Túl sokat bántottalak amitől te megkeményedtél. Érzem minden nap! Ahogy beszélsz hozzám, ahogy ölelsz. Megváltoztál!
- Még csak egy hónap telt el, adj nekem időt! De ne beszéljünk most erről, ünnep van. Legyen szép karácsonyunk, feszültségektől mentes! Oké? - megfordult és végigsimított férje arcán .- Tálalom az ebédet.
Békésen telt az ünnep, mindent megtettek azért, hogy meghitt legyen. Örültek egymásnak. Az idei karácsonyt már Patrik is velük töltötte, igazi hangulatfelelősnek bizonyult.
Erre a pár napra boldogság költözött az otthonukba.
                            *** 13 ***

A szilveszter munkával telt. Péter egy zárt körű rendezvényt szervezett az étterembe a legközelebbi barátainak. Minden dolgozóra szüksége volt a közel harminc fős vendégseregnek. Legtöbben álarcot viseltek, olyan volt az egész, mintha egy karnevál kellős közepébe csöppentek volna. A zene, a hangulat fergeteges volt, a társaság úgyszintén. Sok tennivaló akadt, arra kellett különösen odafigyelniük, hogy az üres tányérokat és poharakat újratöltsék, és mindenben a vendégek szolgálatára legyenek. Néhány vendég megpróbálta őket is táncba vinni, több - kevesebb sikerrel. Emma próbált minél kevesebbet kint lenni,inkább a konyhában ténykedett. Nem volt kedve bulizni, ráadásul nem értette, hogy ha valaki bulit rendez a barátainak, azon ő maga miért nincs jelen?
Kata lépett a konyhába.
- Jó kis buli, mi? Nem győzöm tölteni a tálakat meg leszedni az üres üvegeket.
- Igen az, csak azt nem értem, hogy a szervező miért nincs itt?
- Később jön, a húgáért ment, őt is hozza.
- Nem is tudtam, hogy van húga. Mennyire képben vagy...
- Ne kezdd, légy szíves! - ezzel felvette a teli tálat és elhagyta a konyhát.
Közeledett az éjfél. Ismerős hangra lett figyelmes, észre sem vette, amikor Péter megérkezett. Éppen arra kérte a vendégsereget, hogy vegyenek kabátot és kövessék őt.” Legalább lesz egy szusszanásnyi időnk”, - gondolta Emma, öröme azonban nem tartott soká.
- A személyzet tagjaira is vonatkozik! Eddig tartott a munkaidőtök, most már tartsatok velünk a mulatozásban!
A személyzet ugyan meglepődött, de vették a kabátjukat, és a csapat elindult az éjszakába.
 A belvárosban rengetegen voltak, dudákat fújtak, voltak akik énekeltek vagy csoportosan táncoltak. Bokáig jártak a konfettiben,  és szerpentin szalagok tekeregtek a lábuk alatt.
 Emma még sohasem volt szilveszter éjjelén a városban. Igazság szerint sehol sem volt, Gáborral mindig otthon ültek, később egyre gyakrabban fordult elő, hogy egyedül ült a tévé előtt. Ezért érthető módon ez most úgy hatott rá, mintha egy varázslatba csöppent volna. Magával ragadta a vidám tömeg, ő pedig csak hömpölygött velük, amerre vitték.
 A város főterén már hatalmas tömeg gyűlt össze, izgatottan, vidáman várták az este fénypontját, a tűzijátékot.
 Szemével Pétert kereste, de nem látta sehol. Átfutott az agyán, hogy bár most tömeg veszi körül, mégis megint egyedül ünnepel. Túl sokáig nem volt ideje ezen agyalni, mert ekkor fellőtték a tűzijáték első rakétáit. Magáról megfeledkezve csodálta a szivárványba borult éjszakai égboltot, teljesen elvarázsolta, magával ragadta az égi esemény, a színek és formák játéka. Húsz perc után a harangok megkondulása rántotta vissza a jelenbe, éjfél volt, az új év kezdete. Pezsgősüvegek dugói repkedtek az ég felé zajosan, egy közvetlenül mögötte, emberek borultak egymás nyakába, minden jót kívánva egymásnak. Megfordult, és Péter állt
előtte egy üveg pezsgővel és két műanyag pohárral a kezében, az egyiket felé nyújtotta. Emma elmosolyogta magát, hát még sincs egyedül! Elvette a poharat és szemét le nem vette Péterről míg az teletöltötte a poharakat. Koccintottak és köszöntötték egymást az új év hajnalán. Megérezte a férfi parfümjének illatát és elfogta a vágy, hogy bebújhasson annak fekete szövetkabátja alá és hozzásimulhasson, így létezhessen tovább.
Eltelt néhány másodperc amit egymás tekintetében töltöttek el. Szívük hevesen dobogott.
- Tetszett a tűzijáték ?- szólalt most már a férfi.
- Aham – vigyorgott most már Emma, talán a pezsgő hatására, úgy bámulta Pétert.
- Látom jó a pezsgő. - mosolygott a férfi.
- Aham...
- Jól vagy? Pedig nem kevertem bele semmit, esküszöm! - nevette el magát.
- Aham... Jajj… Jól vagyok! Persze! - tért magához Emma - Úristen! Úgy viselkedem mint egy kiskamasz! Nagyon ciki?
- Dehogy is! Nekem nagyon tetszik! - nevettek most már mindketten
 Ismerősök és idegenek léptek oda hozzájuk boldog új évet kívánni, és nagyon úgy tűnt, hogy ennek egyhamar nem lesz vége. Péter elkapta Emma karját és maga felé rántotta, a zajt megpróbálva túlkiabálni.
- Tűnjünk el innen! - Emma meglepődött, de engedett Péternek, és hagyta magát kifelé vonszolni a tömegből. Amikor már hallhatták egymás hangját, a férfi megállt.
- Van kedved sétálni?
- De az étterem, a vendégeid visszamennek...
- Majd kiszolgálják magukat! Már nektek is buli van!
- De a te vendégeid!
- És a barátaim! Meg fogják érteni!
- A kollégáim, nem hagyhatom cserben őket!
- Én vagyok a főnök, én döntök! Azt teszed amit mondok! Sétálunk!
- Aha! Szóval vissza élsz a hatalmaddal? – nevetett, Péter csak kacsintott egyet, aztán húzta tovább maga után.
Emma szíve hevesen dobogott, imádta a férfiban ezt a határozottságot! Vakon követte, akár a pokol legmélyebb bugyrába is ment volna vele. De annak eszébe sem volt a pokolba menni. Végigsétáltak a főutcán, minden kirakatot megnéztek. Beszélgettek a világ nagy dolgairól és nagyokat nevetgéltek. Jól érezték magukat együtt, hajnal három volt, mire visszaértek az étterembe, ahol a buli javában folyt.
Emma eleinte feszélyezve érezte magát, nem volt ő járatos az ilyen bulizásban, de a vendégek magukkal rántották, mindig valaki más táncoltatta meg vagy tartotta szóval. Szemét folyamatosan Péteren tartotta, és a férfi is megragadott mindent esélyt, ha egy kicsit is a közelébe kerülhetett.
Reggel hat órakor, még mindig jó hangulatban keveredett haza.
                               *** 14 ***

Az év első munkanapján még nem nyitottak ki, ez volt a buli utáni nagy takarítás ideje, és bár sok volt a tennivaló, mindenki nagyon jó hangulatban dolgozott. Felidézték a buli néhány mókás pillanatát, ezeken mindig nagyokat nevettek. Még a mindig nagyon hallgatag Gizike is elmosolyogta magát.
Megérkezett Péter is, vidáman lépett az üzletbe.
- Jó napot mindenkinek! Látom még mindig tart a jó hangulat, ennek igazán örülök! - Végignézett az embereken, Emmán egy kicsit hosszabban időzött a tekintete, amitől az zavarba jött. - Kata bejönnél az irodába egy pillanatra?
Kata szinte repült a főnök szavára, ezt látva Emma elhúzta a száját, de nem szólt, tette tovább a dolgát. Kata egy óra múlva jött ki, addigra mindenki elkészült a munkájával, az étterem ragyogott a másnapi megnyitásra. Hazafelé készülődtek.
- Megvárnál Emma?
- Hát persze! - mondta, pedig nem sok kedve volt barátnőjével cseverészni. Határozottan szedte össze a holmiját és indult a kijárat felé. Kata loholt utána, már mindenki elment, így csak ketten álltak az ajtó előtt, az utcán.
- Haragszol rám?
- Nem haragszom, csak rosszul esik, hogy elhallgatsz előlem dolgokat! Eddig abban a tudatban voltam, hogy barátnők vagyunk, és mindent megbeszélünk! Erre te pont ezt hallgatod el! - intett az iroda felé - Pedig tudod, hogy mit érzek! Szerinted mire gondoljak? Ne érezzem úgy, hogy átversz?
- Elmondhatnám én is amit szeretnék?
- Hallgatlak, magyarázd csak meg! Biztos meg tudod!
- Igen! Meg tudom! Szóval azért engem kért meg, mert én vagyok itt a legrégebbi dolgozó. Ismerek minden beszállítót, apró trükköket. Azért nem mondtam el senkinek, mert megkért rá! Nem akart ebből hatalmi harcokat, vagy, hogy haragudjatok rám! Azt hittem, hogy te nem fogsz, ezért mondtam el! De tévedtem! Most azért hívott be, hogy átnézzük a számlákat és beszámoljak az eseményekről. Holnaptól ugyanolyan pincérnő leszek mind eddig voltam! És a legfontosabb! Nincs köztünk semmi! Még mielőtt ez lenne a következő gondolatod! Bár nagyon jó pasinak tartom, téged tisztellek és szeretlek annyira, hogy nem kezdek ki vele! Főleg abban a tudatban, hogy neki is fontos vagy! Most is vár téged az irodában, megkért, hogy küldjelek be! Remélem megértettél mindent és újra bízni fogsz bennem!
- Megértettem! - ölelte át Katát - De a szemem rajtad tartom! - nevettek.
- Na menj, mert vár rád!
Emma torkában dobogó szívvel indult vissza az irodába. Kopogott majd belépett. Péter az asztalnál ült, papírhalmok felől nézett Emmára, felállt és elé sietett.
- Örülök, hogy bejöttél!
- Hivattál. - zavartan toporgott.
- Hű de hivatalos vagy! Csak látni szerettelek volna, váltani veled pár szót. Hogy vagy? Kipihented magad?
- Fogjuk rá. Tudnék még aludni pár napot.
- Jól sikerült a buli. Te is jól érezted magad?
- Nagyon jól! Sohasem voltam még ilyen szilveszteri buliban eddig.
- Soha? A férjeddel nem jártok el sehová? - Emma arca elkomorult.
- Nem igazán...
- Akkor ezt sürgősen orvosolnunk kell.
- Nekünk?
- Igen. Szeretném ha vidám lennél, olyan mint tegnap előtt. Jó volt látni, hogy mosolyogsz!
- Ahhoz képest, hogy három hétig felém sem néztél... Vártalak a folyónál is, de nem jöttél, pedig megígérted, hogy mindig ott leszel, ha szükségem lesz egy barátra!
- Sok dolgom volt mostanában, ne haragudj! Magamban is tisztáznom kellett pár dolgot. De most itt vagyok, és te is itt vagy! - Emma felé lépett, és kezeit két vállára tette - Hiányoztál!
- Te is nekem! Jó lett volna beszélgetni, sokat vártam rád!
- Tudod mit? Holnapra kapsz egy szabad napot, és én is kiveszek egyet. Tölthetnénk együtt.
- Mire gondoltál? - eszében sem volt ellenkezni.
- Elmehetnénk valahová, döntsd el te, hogy mihez lenne kedved!
- Komolyan? - Emma agyán átfutott egy kósza gondolat, ha tudnád, hogy nekem mihez lenne kedvem, leesne az állad! Ettől elmosolyogta magát.
- Mi olyan vicces?
- Semmi! - mosolygott még mindig - Gyerekkorom óta nem jártam Lillafüreden. Szeretném látni a vízesést.
- Akkor oda megyünk, bár nem hiszem, hogy télen olyan sok lenne a vize.
- Azt mondtad, hogy én választok!
Péter még mindig fogta Emmát, most közelebb lépett hozzá. Szerette volna magához húzni és csókolni ahol csak éri, de félt, hogy azzal  elriasztaná a nőt. Pedig ha tudta volna, hogy annak legnagyobb vágyát teljesítené azzal...
Emma szíve hevesen dobogott a férfi közelségétől, a vágy már már fizikai fájdalommá feszült testében. Elképzelte, hogy hozzásimul a férfi erős mellkasához, és csak hallgatja szívének ritmusát. Úgy érezte, megőrül a kíntól, hogy ezt nem teheti. Péter talán megérzett ebből valamit, mert végigcsúsztatta kezeit a nő karján a könyökéig, lassan magához húzta és átölelte.
- Ne haragudj, hogy magadra hagytalak!
Emmának sírhatnékja támadt a boldogságtól, de tartotta magát. Átölelte ő is a férfit, aki orrát a nő illatos hajába túrta, és egy észrevétlen csókot lehelt annak feje búbjára. A vágy kezdte őt is hatalmába keríteni, így jobbnak látta, ha eltolja magától az imádott nőt, még mielőtt meggondolatlanságot követnének el.
- Akkor holnap találkozunk a Szinva teraszon, oké? Az én kocsimmal megyünk. Nyolc óra?
- Nyolc óra. Ott leszek!
Nehéz szívvel köszöntek el egymástól, és bezárták az üzletet.
 Éjfél volt, mire hazaért. Gábor még ébren volt, őt várta. A konyha asztalnál ült és cigarettázott.
- Utálom ha bent bagózol! – vetette oda férjének.
- Sokáig voltál.
- Nagy volt a rendetlenség, kicsit elhúzódott. Fáradt vagyok, lefekszem! Holnap korán kelek!
- Holnap is mész? Azt hittem itthon leszel! Csinálhattunk volna valami közös programot.
Emmának lelkiismeret furdalása támadt. Gábor vele szeretett volna lenni, ő meg mással készül szórakozni. Persze amikor ő várt a férjére amíg az mással szórakozott... Neki nem volt akkor fontos a felesége?
- Az évben az első nap. Ott kell lennem!
- Akkor menj csak! Csinálok programot mással!
- Most mi van? Dolgozni megyek! - füllentette. Meglepődött magán, hogy így hazudik a férjének. Eddig sosem mert...
- Furcsa vagy te nekem! Nem vagy olyan alázatos, mint szoktál lenni. Van valakid?
- Na ne nevettess! Talán csak nem féltékeny vagy? Eddig ez nem volt rád jellemző! Sőt! Még engem is kinevettél azért, ha féltékenynek bizonyultam!
- Csak tudni szeretném, hogy hányadán állunk!
- Tudni akarod? Tudod mit? Most én hagylak bizonytalanságban téged! Talán jót tesz majd a jellemednek! Jó éjt!
Mire Gábor lefeküdt ő már mélyen aludt.
                                  *** 15 ***

A csaknem egy órásra sikeredett úton nem sokat beszélgettek. A tájban gyönyörködtek, vagy csak lelkük szavaira figyeltek. Emma néha Péterre sandított, olyankor boldogság öntötte el a szívét, hisz itt ül vele összezárva egy autóban, ma bármi megtörténhetne, és ő még csak nem is ellenkezne. Csak el ne rontson valamit! Annyira ideges volt, hogy attól félt, izgalmában majd össze vissza fog fecsegni.
A távolban feltűntek a meredek emelkedőn, neoreneszánsz stílusban épült Palotaszálló zöldre festett tornyai. A sok vihart megért szálló büszkén állta az idők csapásait. Volt hadikórház a második világháborúban, negyven évig üdülő, most három étterem is megtalálható benne.
 Megrohanták az emlékek. Amikor még gyerekként a szüleivel és öccsével sétáltak itt, gumicukrot vagy fagyit ettek, sokat nevettek. Amikor a húsz méter magasból alázúduló vízesésnél fényképezkedtek. Veszélyes mutatvány volt a sziklákon lemászni oda, de a fotóért mégis megtették.
Amikor az apja nem tudta rávenni, hogy beüljön a csónakba és beevezzenek a Hámori- tó vizére. Szegény édesanyjának nem volt más választása, mint kint maradni vele a parton, hisz mégsem hagyhatta kint egyedül. Aztán milyen irigy volt, amiért Dávid bement az apjukkal. Sosem felejti el, hogy milyen gyávának és önzőnek érezte magát akkor!
A másfél kilométer hosszan elnyúló tó most vékony, jéggé fagyott arcát mutatta felé.
- Emlékek? - rántotta vissza Péter hangja a jelenbe. Ő csak egy halvány mosollyal felelt.
Felértek a parkolóba, innentől gyalogoltak. A táj kihalt volt, csak ők ketten sétáltak most  a fákkal övezett úton.
- Sokat jártatok ide? - törte meg a csendet Péter.
- Csak párszor, nem túl gyakran engedhettük meg magunknak az ilyen kiruccanásokat. Apám nem volt az a kirándulós fajta, jobban szeretett a haverjaival bulizni.
- Anyád hogy bírta a bulikat két gyerekkel a háta mögött?
- Ó, ezeken ő nem volt ott, őrizte a családi tűzhelyet...
- Gyakran volt ilyen?
- Sokszor, de anyám mégis kitartott mellette egészen addig a napig.
- Te is ilyen kitartó vagy? - kezdett puhatolózni. Sejtette, hogy Emma és férje között valami gond van, hátha most kiugraszthatja a nyulat a bokorból. A nő rá nézett, majd tétován válaszolt.
- Hát, nem tudom... Az élet hozhat olyan helyzeteket, amikor dönteni kell. Én még nem voltam ilyen helyzetben. De mindig csak rólam beszélünk, én semmit sem tudok rólad!
Észre sem vették, és már a kisvasút állomásán voltak.
- Sosem ültem még rajta. - mondta Emma.
- Akkor ezt pótolnunk kell! Nyáron megvonatoztatlak! - nevetett a férfi.
A szálló mellett elsétálva elérkeztek a függőkerthez, ahol József Attila szobra fogadta őket. Eszébe jutottak az iskolában tanultak. József Attila: Óda című versét ez a mesés táj ihlette. Az ő emlékére rendezik meg a szállóban minden évben az írói hetet. A függőkert egy támfalakkal tagolt, teraszos sétány-rendszer, mely a Palotaszálló alátámasztásául szolgál. A szálló mint memento emelkedett felettük a letűnt korok tiszteletére. Folytatták sétájukat a vízesés felé.
- Szóval? Te nem akarsz mesélni magadról? Csak azt tudom rólad, hogy van két éttermed.
- Mire vagy kíváncsi?
- Bármire, ami eszedbe jut.
- Hát rendben. Jó tanuló gyerek voltam, sokszor strébernek is gúnyoltak az iskolatársaim. Bár ez engem sohasem zavart. Apám szerette volna, ha a nyomdokaiba lépek, és én is ügyvéd leszek. Nagyon maximalista ember volt.
- Volt?
- Két éve hagyott itt minket, infarktust kapott. Hetvennyolc éves volt.
- Részvétem! Kései gyerek vagy?
- Először karriert akart és biztonságot a családjának. Van egy húgom is, ő két évvel fiatalabb nálam, még az anyánkkal lakik, nem akarja egyedül hagyni. Beteges már és félti. Persze én is. Férje nincs, azt mondja jó így neki. Én nem vitatom, ő tudja.
- Mivel foglalkozik?
- Ápolónő.
- Az szép szakma. Segíteni beteg embereken az egyik legszebb dolog a világon! Te miért lettél mégis inkább vendéglátós? Szembe szálltál az apai akarattal...
- Nem vonzott a jog. Sokat vitatkoztunk e miatt, de én ragaszkodtam a vendéglátó sulihoz. Pincérként végeztem, majd a vendéglátóipari főiskola után nem sokkal az egyik barátommal megnyitottuk közös éttermünket Vad rózsa néven, de tíz év után ő úgy döntött, hogy szerencsét próbál külföldön is. Megvettem az üzletrészét.
- És a család? Miért nincs saját családod?
- Sokan megkérdezik. Csak akkor akarok családot, ha már mindent meg tudok adni nekik. Ez az apai örökségem... – mosolygott - Most már meg van minden, akár jöhetne is, csak a megfelelő partnert kell még megtalálnom.
- Most sincs senkid?
- Ha lenne, szerinted itt lennék most veled?
- Nem ismerlek annyira, de sok mindent láttunk már... - Gábor jutott eszébe
- Most akár meg is sértődhetnék, de nem teszem! Ha megtalálom az igazit akkor csak ő fog létezni számomra. Voltak barátnőim, két hosszabb kapcsolatom is volt már, de nem bírták az én életritmusomat és inkább leléptek.
Leértek a vízeséshez, az ország legmagasabb vízesése húsz méter magasságból zúdul alá, hogy ott hatalmas robajjal csapódjon az alattuk lévő szikladarabokhoz.
- Nem gondoltam, hogy ilyen szép lesz!
- Én sem! Azt hittem kevesebb vize lesz - válaszolt Emma - Mesés lehet amikor megfagy!
- Van még egy programunk. Megnézzük amikor be lesz fagyva!
- Lassan listát is írhatnál a terveidről!
- Rengeteg tervem van még !- hamiskás fény csillant a férfi szemében. Emma észrevette ezt és állta a tekintetét.
Romantikusnak érezte a helyzetet. Itt vannak ketten az erdő közepén a vízesésnél. Úgy bámulnak egymásra mint két tizenéves kölyök, de nincs bátorságuk megtenni az első lépést.
- Talán mennünk kéne.
- Igen, persze. - Péter zavarba jött. Úgy viselkedek mint egy taknyos! Istenem, mi van velem? Máskor már túl lennénk az első csókon, de most? Ő olyan más! Nem lehet csak úgy lerohanni! - Ebédre még meghívhatlak? Beülünk valahová egy hambira?
- Szívesen! Már éhes is vagyok!
Lassan sétáltak vissza a kocsihoz, nem szóltak, csak a tájban gyönyörködtek. Emma elképzelte, hogy Péter kézen fogja és úgy sétálnak tovább, de a férfi zsebébe mélyesztette kezeit.
Délután egy óra volt, mire beértek a városba. Egy divatos gyors étkezdében hamburgert és sült krumplit rendeltek maguknak, farkas éhesek voltak már. Sokat beszélgettek sok mindenről. Szikrázott közöttük a levegő, néha el elidőztek egymás tekintetében. Emma újra tininek érezte magát, akinek ez az első randija. Vihogott Péter viccein, egyszer annyira, hogy sikerült félre is nyelnie. Aztán amikor nagy nehezen helyrejött azon röhögtek, hogy majd meg fulladt.
Délután négy órakor rakta ki Péter a parkolóban.
- Köszönöm ezt a napot!
- Nincs mit köszönnöd! Nagyon jól éreztem magam ma, remélem lesz folytatás!
- Én is jól éreztem magam, és a folytatás rajtam nem fog múlni! - Örült Emma.
Péter felé nyúlt, és egy lehulló tincset visszaigazított a füle mögé, majd finoman végigsimított az arcán. Az álla alá nyúlt és maga felé emelte arcát. Emma a férfi szemébe nézett, újra érezte a gyomrában a repkedő pillangókat. Nem mert moccanni, nehogy megtörje a pillanatot. Péter közel hajolt, érezte annak forró leheletét. Behunyta a szemeit és várt, de nem történt semmi. Újra kinyitotta, a férfi még mindig ott volt közel, csak nézte Emmát, szemeiben vágy tüze lobogott.
- Annyira szeretném, de nem tehetem !- mondta.
- Miért?
- Nem lenne tisztességes! Bajba kevernélek!
- Persze, értem! Házas vagyok! Csak barátok lehetünk !- sóhajtott lemondóan.
Péter Emma kezéért nyúlt és a szájához emelte, egy finom csókot lehelt rá, szíve ólomként nehezedett testében.
- Holnap találkozunk! - köszönt el Péter.
- Szia! - beült a kocsiba és hazahajtott. Már biztos volt benne, hogy a férfi is szereti őt, de tiszteletben tartja, hogy férjezett. Bárcsak ne tenné! Bele fogok ebbe pusztulni!
Otthon csend fogadta, Gábor éjszakára sem jött haza megint, de ez most nem fájt annyira mint azelőtt. Hidegen hagyta, hogy Gábor hol lehet. Mosolyogva merült álomba, és álmában visszarepült a vízeséshez Péter karjaiba.
                                                      
                             *** 16 ***
 Reggel vidáman ébredt. Gábor még mindig nem volt otthon, de ezt nem bánta! Hajat mosott, beszárította, megreggelizett és elindult az étterembe.
Egész nap jó kedve volt, Zoli viccein is akkorákat nevetett, hogy mindenki meglepődött, soha nem látták még ennyire vidámnak. Örültek ennek, nem is kérdezték, hogy mi az oka.
Péter egész nap jött, ment, mély pillantásokat váltottak, akkor mindig a torkában dobogott a szíve. Aztán amint a férfi eltűnt az irodában ő mosolyogva folytatta a munkát.
- Mi van ?- lépett hozzá Kata, oldalát furdalta a kíváncsiság.
- Mivel mi van? - tettette a meglepettséget.
- Veled! Történt valami?
- Nem!
- Akkor miért vigyorogsz egész nap? Na nem mintha baj lenne!
- Csak úgy! Jó kedvem van!
- Örülök, hogy jó kedved van, de már látom, hogy ma nem avatsz be!
- Háát... van ilyen... - nevetett barátnője kíváncsiságán.
- Na jó, látom ma nem megyek veled semmire! - nevetett most már Kata is.
Észre sem vették, és már el is telt a nap.
 Megint üres lakás várta, de a szét dobált ruhákból tudta, hogy Gábor járt otthon. Kezdődik előről, gondolta. A fürdőszoba koszosan hagyva, törölközők a földön. Elkezdett rendet rakni. Gábor egyik ingét vette fel a földről, amikor női parfüm illata csapta meg az orrát. Először magát szaglászta körbe, talán Kata illata ragadt rá az öltözőben. Gyanús lett az ing, orrához emelte és  világossá vált, hogy abból árad. Hát megint nőnél volt! Az agya dühöngeni kezdett, de a szíve most csendes maradt. Nem tudta mit tegyen. Aztán mégis úgy döntött, hogy az inget bedobja a szennyes tartóba, és nem szól Gábornak egy szót sem, hisz minek is tenné, úgyis tudja a választ. Lesz ami lesz!
Ezzel a döntéssel tért nyugovóra.

Hetek teltek el úgy, hogy Gábort nem látta. Egyre nehezebben viselte már ezt a helyzetet, minden porcikája tiltakozott már, de nem volt ereje megtenni az első lépést a válás felé, pedig Kata és Zoé is egyre többször bátorítják. Látják, hogy mennyire boldogtalan, egyre sápadtabb és lehangoltabb, már már betegnek látszik. Persze tudta azt is, hogy addig Péter sem fog közeledni hozzá, hisz tiszteletben tartja a helyzetet, és nem akarja őt bajba keverni egy házasságon kívüli kapcsolattal. Pedig ő ezt egyáltalán nem bánta volna! Ahányszor meglátja a férfit kihagy a szívverése, alig kap levegőt és alig bír megállni a lábán. Az érzés hurrikánként száguld át szívén és lelkén, őrjítő vágyat hagyva maga után. A Péterrel eltöltött percek minden egyes pillanata parázsként ég bele elméjébe, nem tudott már gondolkodni, sem enni és aludni. Gyötörte az érzés, a vágyakozás. Több százszor elképzelte ahogy Péter átöleli, megcsókolja vagy csak a szemébe néz. Ezzel feküdt és ébredt minden nap. Régen úgy gondolta, hogy a szerelem a legszebb és legjobb dolog a világon, de neki most csak gyötrelmes kín!

                          *** 17 ***

Két hónap telt el úgy, hogy Gábort talán csak kétszer látta otthon személyesen.
A természet ébredezni kezdett, a fű zölden sarjadt, a fák rügyeket bontottak, a madarak a tavaszt hirdetve csicseregtek, a nap sugarai arany színnel vonták be a világot.
Az étteremben is egyre több volt a vendég, ezzel együtt a munka is, ez legalább elterelte a figyelmét kis időre.
Péterrel sokat beszélgettek, sétáltak a belvárosban, sokszor az ebédidejüket is együtt töltötték. Egyre jobban megismerték egymást, kiderült, hogy nagyon sok közös vonásuk van, mindketten rajonganak a történelemért és a természetért. Péter mesélt a gyermekkoráról, a csínytevésekről, melyeket minden fiú elkövet egyszer. Emma mesélt Zoéról, milyen volt kicsi lánynak, ezáltal Péter már szinte úgy érezte, mintha ismerné a lányt. Tetszett neki ahogy Emma szeme csillogott ha a lányáról beszélt. A férjéről viszont soha nem mondott semmit, se jót, se rosszat. Mintha nem is létezett volna.
Az étterem dolgozói sejteni vélték, hogy a két ember között történik valami, mert ha a főnök megjelent Emma kivirágzott, Péter pedig ahányszor csak átvonult az éttermen szemét Emmán tartotta, másfelé csak felületesen nézett. Ennek csak Zoli nem örült. Többször próbálta már Emma értésére adni, hogy mit jelent számára, de a nő soha nem vette komolyan. Ez rosszul esett neki, de beletörődött. Végtére is, mit tud ő nyújtani a főnökkel szemben? Így hát elfogadja, ez a dolgok rendje.
Gyönyörű, napsütéses idő volt, így sokan útra keltek  és betértek hozzájuk egy pár falatra vagy egy kávéra. Nagy volt a forgalom, nem volt megállás.
Éppen telt ház volt, amikor az ajtóban Gábor jelent meg. Emmát váratlanul érte a látogatás, zavartan indult férje felé. Közelebb érve vette csak észre, hogy a férfi több, mint spicces. Gyomra görcsbe rándult a felismeréstől.
- Te mit keresel itt? - suttogta közelebb érve, és megpróbálta kifelé irányítani a férfit, nem akart jelenetet a vendégek előtt.
- Pénzért jöttem! Nincs otthon semmi kaja!
- Azért, mert nem adsz haza egy fillért sem! Menj oda ahová a fizetésed hordod! - sziszegte fogai között, de mire kimondta már rá is jött, hogy nagy hibát követett el. Csak olajat önt a tűzre. Megpróbálta férjét kifelé tolni az ajtón.
Férje ellenállt az erőszaknak, úgy állt az étterem ajtajában mint a cövek. Emma meg sem bírta mozdítani,így hát könyörgőre fogta.
- Kérlek szépen, most menj el, ez a munkahelyem! Kirúghatnak miattad! Otthon mindent megbeszélünk!
- Nem megyek innen sehová, míg nem adsz pénzt !- ordította a férfi.
Már az összes vendég őket figyelte, egymáshoz hajolva sugdolóztak. Emma segélykérőn nézett Katára, aki értett a tekintetből, és elindult az iroda felé. Hamarosan Péterrel jelent meg újra.
- Megtudhatnám, hogy mi folyik itt? - vonta kérdőre mindkettejüket határozottan. Felváltva nézett hol Gáborra, hol Emmára, választ várva.
- Az úr már távozni készül! - mondta Emma, kissé megtolva Gábort az ajtó felé.
- Nem megyek innen sehová! A feleségem vagy! Gondoskodnod kell rólam!
Emma már nem tudta mit tegyen, a szégyen porig sújtotta. Most már Péter is láthatja, ki is az ő férje valójában. A férfi szemében a felismerés fényei villantak, határozottan lépett egyet feléjük.
- Megkérem az urat, hogy ha nem fogyaszt, akkor legyen szíves elhagyni az éttermet, különben kénytelen leszek rendőrt hívni! - Gábor nem mozdult - Még egyszer nem mondom!
- Haza jössz még !- vágta oda Emmának Gábor, és kelletlenül az ajtó felé indult, de még nem ment ki rajta. Pétert és Emmát vizslatta, felváltva.
- Elnézést kérek a kellemetlenségért, kérem érezzék jól magukat, további jó étvágyat! - fordult Péter a vendégek felé - Az úr távozik!
Fejével intett Emma felé, hogy jelenjen meg az irodában, majd szigorúan hátat fordított neki és elindult az iroda felé ő is, a nő lesújtva követte, minden ízében remegett. Már azt sem érzékelte, ahogy Gábor bevágja maga mögött az ajtót.
Az irodában néhány perces csend ereszkedett rájuk, majd Péter szólalt meg először.
- Miért nem mondtad el? - hangja vádló volt.
- Nem gondoltam, hogy el kell mondanom!
- Ez egy állat! - fordult meg - Mikor bízol már meg bennem? Segíteni szeretnék, de te nem engeded! Mondd meg, miért? - Emma nem szólt, csak eleredtek a könnyei. – Még mindig vannak könnyeid amiket érte ejtesz... - állapította meg a férfi szomorúan. Megfordult, és az ablakhoz lépett, pár percig némán nézett ki rajta, majd visszafordult Emmához. A nő várakozón nézett rá feldagadt szemeivel. Arra gondolt, hogy milyen férfias most is, ahogy szigorúan néz rá. Elöntötte a vágy, hogy hozzá bújhasson. Csak egy ölelés...
A férfi ezt talán megérezhette, mert elindult felé, hogy karjaiba zárja. A nő már nem sírt, csak csendesen rásimult Péter izmos mellére, hallotta szívének dobbanását, érezte testének melegét. Biztonságban volt! Péter végigsimította a haját és hátát vigasztalón. A nő szíve remegett az örömtől, amit az érintés okozott. Hosszú percekig álltak így...
- Én vigyázok rád! Higgy bennem !- percek teltek el ebben az ölelésben, majd Péter mozdult először. Vágyakozás volt a tekintetében, Emma könyörgőn nézett vissza rá. A férfi nem bírta tovább, Emma arcát tenyerébe fogta és mohón csapott le annak ajkára. Emmát viharként tarolta le az érzés, az eddigi parázs most vad tűzként tombolt közöttük. Érezte, hogy teste lángra lobban, és úgy kapaszkodik Péterbe, mintha tőle várná, hogy megmentse .S valóban, tőle várta!
A tűz szelídülni kezdett, Péter még jobban magához húzta és finoman becézgette ajkait, míg Emma teljesen elgyengült. Nem létezett most más, csak ők ketten, a nap sugarai amint bekukucskáltak az ablakon, és a gyönyör, hogy Péter karjaiban lehet. Semmi sem ért fel ezzel az érzéssel. Élvezte a férfi ízét, finom, édes, gyengéd. Úgy érezte, hogy lelke kiszáll a testéből, és ott kering valahol körülöttük. Karjait bátortalanul fonta Péter nyaka köré, mire a férfi egy pillanatra ránézett, mosolygott és folytatta a csókolást.
Hosszú percek múlva bontakoztak csak ki egymás karjaiból. Péter még hosszasan nézte Emmát, miközben annak össze kócolódott tincseit próbálta sorba rendezni.
- Azt hiszem, beszélnünk kéne... - mondta. A sarokban álló kanapéhoz kísérte és leültek. Pár percig nem szólt, majd Emmára emelte tekintetét.
- Sohasem beszéltél nekem a férjedről, most már értem,miért! Nincs mit szégyellned! Neked nincs! Neki van! Remélem, ezek után már bízni fogsz bennem. Bár nem így terveztem...
Emma felkapta a fejét.
- Nem így?! Mit nem így?!
- Szerettem volna, ha jobban megismerjük egymást, hogy jobban bízz bennem. Na és persze nem akartalak bajba keverni.
- Mindig ezt mondod nekem, de nem értem mire gondolsz.
- Arra, hogy te feleség vagy. Ha a férjed megtudja, hogy te és én... szóval megtámadhat ezzel és bajod lehet belőle. De ezt most átértékeltem, és nem bánom, hogy így alakult! - simított végig Emma kezén, majd a sajátjába temette azt - Fontos lettél nekem! - nem nézett fel- Mióta éltek így?
Emma nagyot sóhajtva kezdett bele a mesélésbe. A megismerkedésüktől kezdve Gáborral, Zoé születésén át a közelmúltig. Meg akart osztani Péterrel minden fontos részletet, őszinte akart lenni. A férfi figyelmesen hallgatta, csak akkor szólalt meg, amikor Emma elhallgatott.
- Szereted még?
- Már biztosan tudom, hogy nem!
- Akkor miért nem váltál már el tőle?
- Nem volt bátorságom, erőm.
- Ez csak kifogás.
- Oké, lehet. Gyáva voltam. Nincs hová mennem, nincs senkim Zoén kívül.
- Most már van!
- Igen, tudom! - bátortalanul hajolt Péter felé, aki olvasott a tekintetéből, újabb csókban forrtak össze. - Már ez is nagy segítség, erőt ad.
- Tudod Emma, én hiszem, hogy a jövőnk az álmainktól függ. Számtalanszor tapasztaltam. Merj nagyot álmodni, és sikerülni fog.
- Az egyik álmom már valóra vált !- mosolygott
- Örülök, hogy segíthettem ebben!
                              *** 18 ***

Hét végén Gábor hazaért. Emma nem szólt hozzá, neheztelt még az étteremben történt incidens miatt. Próbálta kerülni a férjét, amennyire lehetett. A férfi is kerülgette egy darabig, aztán nem bírta tovább a szótlanságot.
- Mi újság? - próbálkozott egy banális kérdéssel.
- Nincs semmi.
- Zoé merre van?
- A barátaival.
- Szűkszavú vagy!
- Kérdeztél, én pedig válaszoltam.
- És flegma is!
- Nem kell nekünk beszélgetnünk, ha nem muszáj!
Gábor feldühödött, és elkapta a karját, maga felé rántotta, csörömpölve hullott a földre az éppen mosogatott tányér.
- Engedj el!
- Nem, amíg nem viselkedsz feleséghez méltón!
- Majd ha te is férjhez méltón fogsz viselkedni! Vagy tudod mit? Nem is kell úgy viselkedned! Nem játszom meg magam tovább! Nekünk nincs már közös jövőnk! El akarok válni!
- Mi?! Nem! Soha nem fogsz elválni tőlem!
- Mit tehetsz ellene? Nem akarok már tovább veled élni! Nem akarom tovább alárendelni magam neked, nem akarlak már tovább szolgálni, lesni minden kívánságodat! Nem!
Gábor tehetetlen dühében arcul ütötte, szájából kiserkent vére, ahogy az ütéstől rá harapott, de hősiesen állta, bármi is történik ez után.
- Mondd még egyszer, ha mered !- üvöltötte a férfi.
- Most megversz?! Hiába! El fogok válni! - mondta Gábor szemébe határozottan.
Újabb pofon. Ettől elvesztette az egyensúlyát, de még meg tudott kapaszkodni az egyik székben. Hátrálni kezdett, amint meglátta férje szemében a a vadul villogó dühöt. Szemével menekülési útvonalat keresett, feje még zúgott az iménti pofontól, szájában vér ízét érezte. Enyhén szédült már, amikor a következő ütés érte. Térdre rogyott, de még makacsul tartotta
magát, próbált az asztalba kapaszkodni, hogy felállhasson, de már nem érte el. Füléig még elért saját szívdobbanása, a távolból még hallotta Gábor fékevesztett üvöltését. Érzések egész sora vonult végig rajta amikor kábultan megérti, felfogja mi történik. Utolsó gondolata Péter volt, mielőtt sötétség borult a világra...
                                *** 19***

Kinyitotta a szemét, feje zúgott, egész testét fájdalom marcangolta. Bántotta az erős fény, ami a feje feletti lámpából áradt, nem tudta megmozdítani a kezét, odanézni is csak nagyon nehezen sikerült, bal kezén gipsz volt. Csak halványan derengett, hogy mi történt. Gábor tette ezt! Eleredtek a könnyei. Péterre gondolt, akaratlanul suttogta a nevét.
Az ablaknál egy alak mozdult, ahogy közelített egyre tisztult Emma előtt a kép, Péter közeledett felé. Zokogni kezdett, amikor a férfi felé hajolt, hogy sebes száját megcsókolja.
- Végre visszajöttél! - mosolygott a férfi megkönnyebbülten.
- Miért? Meddig aludtam?
- Három napig. De most már minden rendben, vigyázok rád!
- Péter!
- Igen?
- Azt hiszem... én... szeretlek !- végre kimondta.
- Tudom édes. Én is nagyon szeretlek téged! Mindennél jobban! - megcsókolta ennek bizonyítékául.
- Zoé hol van?
- A folyosón várakozik. Ő hívta a mentőt.
- Szegénykém! - sírta el magát újra.
- Drágám, tudnunk kéne, hogy mi történt veled? A rendőrök is be fognak jönni, mert nem tisztázott az ügy. Zoé hívta ki őket is, mert megijedt. Úgy gondolják, hogy megtámadtak az otthonodban. Ki kell nyomozniuk, hogy mi történt veled. Emlékszel valamire?
- Gáborról tudtok valamit?
- Most ne vele törődj! Biztos valamelyik barátnőjével szórakozik most is!
- Tudtok róla valamit?
- Úgy tudom, hogy mostanában Zoé sem látta.
- Te hogy tudtad meg?
- Zoé rémülten jött az üzletbe, hogy elmondja. Rögtön bejöttünk, azóta itt várunk rád! Zoé azóta nálam van, nem akartam egyedül hagyni. Suliba sem volt hajlandó menni, hiába próbáltam a lelkére beszélni.
- Köszönöm, hogy befogadtad, a sulit pedig majd megoldjuk. Ha majd jobban megismered rá fogsz jönni, hogy milyen akaratos. Ha valamit a fejébe vesz... Beszélnem kell vele, szólnál neki?
- Először az orvossal kéne beszélned. Meg kéne vizsgálnia.
- Előbb Zoé, aztán jöhet az orvos!
- Ahogy akarod.
- Te is gyere vissza, neked is hallanod kell.
Néhány perc múlva Zoé örömittasan borult anyjára, és ölelte ahol csak érte. Emmának nagy fájdalmai voltak, de nevetve élvezte az örömrohamot. Milyen kár, hogy hamarosan véget kell ennek vetnie! Zoé végre leült az ágy melletti kis székre, Péter az ablakpárkánynak támaszkodva állt és figyelt.
- Úgy megijedtem anya! A konyhakövön találtalak, próbáltalak ébresztgetni de nem sikerült, csak feküdtél és az a sok vér... - sírta el magát.
- Szegény kicsikém! Sajnálom, hogy át kellett élned!
- Remélem elfogják azt aki ezt tette veled!
- Erről szeretnék beszélni veletek. Zoé,nem lesz könnyű ezt hallanod, és fájni fog az igazság.
- Nagy lány vagyok már.
- Tudom, hogy ki volt! Apád tette.
- Apa?! - lepődött meg, hangjában hitetlenség hallatszott - Miért tett volna ilyet?
- Apád volt, azért, mert megmondtam neki, hogy el akarok válni. - Péterre nézett, akinek arcán halvány megkönnyebbülés látszott.
- Szóval ezért nem láttam azóta! Nem mer elénk állni!
- Pedig muszáj lesz neki. Beszélnem kell vele!
- Feljelented, ugye? - szólt most már Péter is
- Nem áll szándékomban. Még nem... Először beszélnem kell vele.
- De anya !- pattant fel Zoé - Még ezek után beszélni akarsz vele?! Nem hogy beszélned, még ránézned sem kéne!
- Ő az apád!
- De meg is ölhetett volna!
- De szerencsére nem történt ilyesmi. Tisztáznom kell vele ezt a dolgot, felnőttek módjára.
- Esküszöm nem értelek! Tégy ahogy gondolod! - ezzel kirobogott a szobából.
Emma most Péterre nézett. A férfi még mindig az ablaknál állt és őt fürkészte, szemében értetlenség és csalódás látszott. Nem szólt, Emma kezdte súlyosnak érezni a csendet.
- Te sem értesz egyet velem...
- Azok után, amiket elmeséltél nekem a házasságodról, az együtt töltött éveitekről, Gábor jelleméről... hát mit is mondjak... tényleg nem értek egyet!
- Talán én is hibás voltam, hogy ez történt. Talán túl nyersen adtam a tudtára válási szándékomat, finomabban kellett volna. Hibáztam, és most ezért szeretnék vele beszélni.
- Zoénak igaza van! Meg is ölhetett volna!
- Nem akart ő megütni, csak elvesztette az önuralmát.
- Hihetetlen, hogy még most is őt véded!
- Nem védem!
- Néhány perce még azt mondtad, hogy szeretsz engem! Itt lenne az alkalom, hogy megbüntesd mindazért a sok rosszért, amit veled tett. Ehelyett most is véded! Ez így nem megy, Emma! Tégy amit jónak látsz! Most mennem kell!
- Péter, kérlek ne menj így el! – könnyek szöktek a szemébe. Péter felé hajolt, és mélyen a szemébe nézett
- Szeretlek téged, Virág Emma! Nagyon szeretlek! De a döntés a tiéd! Ahogy a lányod is mondta, tégy ahogy jónak látod!
Megcsókolta Emmát, és elhagyta a kórtermet.
                            *** 20 ***

Döntéséhez híven nem jelentette fel Gábort, bár ezért mindenki neheztelt rá egy kicsit, ezt nagyon is jól érezte. Egy hónapja már, hogy ez az egész történt, de azóta sem találkozott a férjével. Hiába üzen neki bármilyen módon, bárkin keresztül, Gábor semmire sem reagált. Már nem volt biztos a döntése helyességében. Ha akkor feljelentette volna, ma már túl lennének az egészen, válhatna és Péterrel lehetne. Ehelyett otthon lábadozik egyedül és rágódik az egészen. Bántja, hogy Péter is hűvösebben viselkedik vele, persze ezt is teljesen megérti, hisz a férfi most elárulva érezheti magát. De meg kell értenie! Tizenhét év hosszú idő, nem tud csak úgy kilépni belőle! Pedig most jó oka lenne rá, ezzel is tisztában volt. De az utolsó esélyt még meg kell adnia Gábornak! A magyarázat lehetőségét!
 Gondolataiból egy autó zaja verte fel, ami a kapu előtt állt meg. Egy jól szituált pár szállt ki belőle, látszott rajtuk, hogy jómódú emberek. A nő hátravetette hosszú, gesztenyebarna haját, arca feszültnek látszott. A férfi odaszólt neki valamit, mire a nő arcán halvány mosoly futott végig. Emmát meglátva odaköszöntek neki.
- Jó napot kívánok !- válaszolt Emma és felállt a nyugágyból - Miben segíthetek?
- Pintér Gábor feleségét keressük !- mondta a férfi
- Én vagyok! Milyen ügyben? - a férfi zöld szemében meglepetés tükröződött, értetlenül nézett a mellette álló nőre. - Segíthetek?
A férfi kezet nyújtott
- Kovács Simon vagyok, a feleségem Judit. Ne haragudjon a viselkedésünk miatt, de nem önre számítottunk!
- Nem?
- Szóval mi úgy tudtuk, hogy egy idősödő hölgy Gábor felesége.
- Hát akkor nagyon félre informálták önöket! De ki mondta ezt önöknek, és kik maguk egyáltalán?
- Az én húgom Gábor barátnője. - mondta a nő.
- A barátnője? És mióta?
- Közel egy éve. Ön nem tudta? - Emmát mintha mellbe vágták volna.
- Konkrétan nem tudtam, de mindig sejtettem valamit. Egy éve...
- Sajnálom, hogy pont tőlem, és így kellett.
- Semmi gond. De miben segíthetek?
- A pénzről lenne szó.
- Milyen pénzről?
- Amit Gábor tőlünk kért kölcsön önnek.
- Nekem?! - lepődött meg - Nem jönnének be? Inkább bent beszéljük meg!
- Nagyon köszönjük.
Emma kaput nyitott, és bevezette őket a nappaliba . A pár újabb meglepettségéről adott tanúbizonyságot, tanácstalanul néztek körbe, aztán egymásra.
- Valami gond van?- kérdezte Emma.
- Semmi gond, csak ezt hiszem minket csúnyán átvertek. - mondta Simon.
Emma a kanapé felé intett, jelezvén, hogy nyugodtan foglaljanak helyet. A páros lehuppant, majd Simon folytatta - Nekünk ön úgy lett beállítva, hogy egy idősödő hölgy, aki csak azért szült gyereket Gábornak, hogy megtartsa vele. Nem törődik semmivel, állandó kosz és rendetlenség van nála. Ezzel szemben mi az egésznek az ellenkezőjét tapasztaljuk.
- Tehát le lettem járatva... Ezeket Gábor mondta rólam?
-A húgom, de nyilván Gábortól hallotta. - vette át a szót Judit
- De milyen pénzről van szó?
- Gábor kért tőlünk százötven ezer forintot az ön  részére. Azt mondta, hogy vállalkozásba akar kezdeni, és még ennyi hiányzik hozzá. Ha bejön az üzlet akkor visszafizeti, és Gábort is kifizeti a házból, és elválnak.
- De én nem kértem semmilyen pénzt, és vállalkozásba sem akarok kezdeni! Ez hazugság! Jól átverte önöket!
- Ezek után már el hisszük. Túl sok már a hazugság! Például,hogy már rég óta nem élnek együtt. Ez is hazugság?
- Az tény, hogy már egy hónapja nem láttam, de eddig együtt éltünk. Nem tudom most hol van, sehogy sem tudom elérni.
- Azt hiszem a húgomnál van. Én nem igazán beszélek a testvéremmel, de gyanítom, hogy együtt vannak.
- Ha találkozik vele, átadna neki egy üzenetet?
- Persze!
- Megmondaná neki, hogy most már jó lenne ha hazalátogatna? Beszélnünk kéne, a saját érdekében!
- Hogyne! - álltak fel mindketten.
- Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni a pénz ügyében, de ezt vele kéne megbeszélniük.
- Persze, megértjük. Azért örülök, hogy megismertük, kellemes csalódás volt. És ne haragudjon, hogy zavartuk.
- Semmi gond. Remélem mihamarabb rendeződik az ügy!
- Köszönjük! Viszlát Emma!
Amikor magára maradt lerogyott a kanapéra és hosszú percekig csak nézett maga elé. Vajon miket hordott még össze róla Gábor? Hogyan járatta le, alázta meg mások előtt? Miféle embernek festhette le? Kik várhatók még, hogy számon kérjenek rajta el nem követett bűnöket? Mit vétett, amiért ezt el kell viselnie? És miért gondolja még mindig, hogy ezt kötelessége eltűrni? Feldühödött! Véget kell ennek vetnie! Minél hamarabb annál jobb! Kezébe vette a telefont és sms-t írt Gábornak:
 „Ideje lenne már előbújni a rejtekedből és gerinces ember módjára elém állni! A saját érdekedben!”
Az üzenet elküldve. Hát vessünk véget ennek, egyszer és mindenkorra!
                                                                ***
A következő hét is, mint a többi, csendesen telt. Még nem dolgozott, helyette otthon tett - vett. Egyre jobban visszatért az ereje, a gipszet levették a kezéről, ami igazi megkönnyebbülést jelentett, kék foltjai is alig látszottak már.
Péterrel telefonon sokszor beszéltek, kétszer már a parton is találkoztak újra, olyankor mindig nagyokat beszélgettek. Kicsit bántja, hogy a férfi távolságtartóbb lett, bár minden alkalommal elmondja, hogy szereti, bíztatja és támogatja, de valahogy olyan furcsán viselkedik, visszafogott, nem öleli és csókolja olyan sokszor. Reménykedik, hogy ez majd változni fog ha egyszer vége lesz ennek az őrületnek.
A virágágyásokat kapálgatta éppen amikor megérezte, hogy valaki megállt mögötte. Ijedten ugrott fel.
- Megijesztettél!
- Bocs !- vetette oda Gábor - Üzentél...
- Ideje már, hogy előkerültél!
- Mi van? - Emma érezte, hogy a feszültség és harag gombóccá gyúródik a gyomrában.
- Ennyi?! Mi van? !- húzta fel a szemöldökét.
- Mit akarsz?
- Legalább egy bocsánatkérést!
- Bocsánat!
- Még ezt sem tudod őszintén...
- Menjünk be, ne itt a kertben, a szomszédok előtt...
- Nem megyek be veled sehová! Ott senki sem láthatja ha újra nekem támadsz!
- Nem fogok...
- Legutóbb is azt hittem!
- Mit akarsz?
- Még mindig válni akarok!
- Nem!
- De igen! Mert ha nem, akkor elmondom a rendőröknek, hogy te bántalmaztál! Még egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoznak...
- Nem teszed meg!
- Jajj, dehogyis nem!
- Sosem fogsz elválni tőlem! Nem tudod megtenni! Gyáva vagy hozzá!
- Miből gondolod?
- Mert már régen megtetted volna.
- Megváltoztam!
- Ugyan mitől? Mitől változtál volna meg!
- Már nem gondolom, hogy ez most más lesz, már nem lelkesedem túlságosan, már nem vagyok naiv! Nem vagyok már kíváncsi rád, nem bízom már benned! Nekünk már nincs közös jövőnk! Te sosem akartál minket igazán, te magad mondtad! Akkor most engedj el!
- Mert ha nem?
- Börtönbe mész! Vállalom én is a hamis tanúzás felelősségét, de mindenképpen el fogok válni tőled! Nincs választásod!
- Nem!
- Emlékszel mit tettél velem? Megölhettél volna! Látsz engem magad előtt összetörve, megalázva? A gyerek talált rám, mert te a tetted után is cserbenhagytál! Miféle ember vagy! Zoét is kitetted ennek! A kórházba egyszer sem jöttél be, hogy legalább a megbánás jelét mutasd!
- Nem válok!
- És mi lesz a barátnőddel? Mióta is? Közel egy éve!
- Ezt honnan tudod?
- Ahonnan azt, hogy én egy öregedő, lusta, koszos asszony vagyok! Ne hazudjunk tovább egymásnak, váljunk el szépen, csendben!
- Van valakid?
- Ez nem tartozik sem rád, sem pedig az ügyhöz!
- Szóval van!
- És ha van? Mit számít ez már?
- Szereted?
- Igen, szeretem! Vele akarok élni! Egyezz bele a válásba! Itt hagyok neked mindent, csak egyezz bele! - könyörgött most már. Eszébe jutott Péter, és elöntötték az érzelmek. Már a szabadulásáért könyörgött, hogy végre belevethesse magát Péter karjaiba. Péterért könyörgött. Gábor elbizonytalanodott, amint látta Emma arcán az elszántságot.
- Gondolkodom rajta...
- Ne sokáig gondolkodj! Majd hívj fel, ha döntöttél. Egy heted van, aztán megyek a rendőrségre!
- Szia! - fordított hátat Gábor, és szó nélkül elment.
Emma lerogyott a fűbe ,és hátát egy fatörzsnek támasztotta. Megkönnyebbült, végre.
                            *** 21 ***

Már elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy bemenjen a munkahelyére, szigorúan csak látogatóba. Kellemes érzés öntötte el, amikor belépett az étterembe. Szeretett itt dolgozni, szerette ezt a légkört ami itt fogadta. Mindenki a viszontlátás örömével ölelte meg, Zoli egy kicsit hosszabban vonta magához, féltőn átkarolta.
- Végre, hogy itt vagy! Azt hittem, már megfeledkeztél rólunk.
- Sosem tennék ilyet!
- Hát remélem is! Hogy vagy kedvesem?
- Már jól, szívem szerint már jönnék dolgozni, de az orvos még nem javasolja. Hiányoztok!
Az iroda felé sandított, Péter vajon bent van?
A többiek nem akarták feltépni lelki sebeit, ezért nem faggatták a történtekről, inkább megosztottak vele minden vicces vagy fontos eseményt az étterem életéből. Zoli el nem engedte, folyamatosan a vállát ölelte, Emma már kezdte kényelmetlenül érezni magát. Hiába
lépett mindig kicsit arrébb, Zoli követte a mozgását. Legtöbbször csak neki, hozzá beszélt, néha a haját is végigsimította. Emma könyörgőn nézett Katára.
- Beszélhetnék veled? – vette a lapot Kata - Bocsi srácok!
- Hát persze !- vágta rá rögtön, megkönnyebbülten Emma.
- Később még beszélünk! - kacsintott Zoli Emmára.
A nő egy feléje villantott fél mosollyal jelezte, hogy rendben, de remélte, hogy sikerül kikerülnie Zolit.
- Bajban vagy, úgy látom !- nevetett Kata.
- Inkább úgy fogalmaznék, hogy nincs elég bajom !- nevetett ő is.
- Mi a helyzet, mesélj! Hallom, nem jelentetted fel azt a szemetet!
- Pétertől tudod?
- Ki mástól?
- Nagyon ki van akadva, igaz? Nekem nem mondja, csak érzem a viselkedésén.
- Te nem lennél?
- De, biztosan. Tudom, hogy igaza van! De hátha sikerül csendesen lezárnom ezt az egészet.
- Csendesen? Ezt te már csendesen nem fogod tudni lezárni! Beszéltél már vele?
- Tegnap előtt hazajött. Kitartok a válás mellett!
- Hogy reagált?
- Még mindig nem hajlandó válni.
- De nem...
- Nem, nem volt durva. A kertben voltunk, ott többen is látták volna ha erőszakoskodik. Be akart menni a házba, de én direkt nem mentem be vele.
- Ezt jól tetted!
- Egy hetet adtam neki.
- Gondolod belemegy? Ugyan!
- Konkrétan meg zsaroltam. Ha nem válik feljelentem!
- Jó ötlet. Kérdés, hogy mennyire hatotta meg.
- Azt mondta, hogy gondolkodik rajta.
- Ugyan mivel gondolkodna? - húzta el a száját Kata.
- Péterrel szoktatok beszélni?
- Mostanában ritkán. Amióta ez történt elég visszahúzódó lett. Főleg üzleti ügyekről esik szó. Szerintem szenved!
- Jaj Kata! El sem hiszed mennyire bánt ez a dolog! Teljesen abban a hiszemben él, hogy én védem Gábort! De erről szó sincs!
- Én tudom, de neki elmondtad már?
- Igen. Úgy tett mintha megértené... de nem tudom...
- Érti is, csak talán nehezen dolgozza fel. És igaza is van! Akkor rögtön fel kellett volna adnod Gábort!
- Nem tudom megmagyarázni, hogy miért nem tettem. Talán az eltöltött évek, a gyerek. Nem akarom lecsukatni minden áron! Nem lehet a gyerekem apja egy börtöntöltelék!
- A gyereked apja egy brutális állat! Az nem baj? Az lehet ? - Emma elgondolkodott, Katának igaza van. És ha a következő áldozata a saját lánya lesz, mert éppen valami banális dologgal felbosszantja? Akkor is Gábort fogja majd védeni? Akkor is csendesen akarná lezárni?
- Igazad van! - nyögte ki végü l- Most bent van? - intett az iroda felé.
- Igen.
- Bemegyek hozzá. - elindult az iroda felé, de hirtelen Zoli állta útját. Úgy ugrott elé, hogy Emma tudta, régóta leskelődhet már, hogy lecsaphasson rá.
- Megijesztettél !- hányta Zoli szemére meggondolatlanságát.
- Ne haragudj, csak mindenképpen beszélni akartam veled mielőtt elmész. - kissé tolakodónak érezte a fiú viselkedését.
- Mondd!
- Szóval... nagyon meg ijedtem amikor meghallottam, hogy mi történt veled. Elkapták már?
- Még nem !- pislantott az iroda felé. Annyira ment volna már...
- Remélem hamarosan elfogják! Örülök, hogy nem történt nagyobb bajod! - mosolygott a fiú. Emmának átfutott az agyán, hogy végül is három napot volt kómában a fejsérülései miatt, eltört három bordája, bal karja, és több zúzódás is tarkította a testét és arcát. Nem történt nagyobb baja... Meg is halhatott volna...
- Köszönöm! - csak ennyi telt tőle.
- Tudod Emma... szóval sejtheted, hogy mit érzek irántad. Sosem titkoltam.
- Igen tudom. - azt is tudta, hogy most valószínűleg bele fog taposni Zoli lelkébe.
- Tudom, hogy a férjeddel nem jöttök ki valami jól.
- Igen ?- sürgette.
- Szóval szeretném megtudni, hogy van-e esélyem? Mindig kedves vagy velem, gondoltam talán...
Most kell megállítani!
- Nézd Zoli! Sajnálom ha a kedvességem félreérthető. Az egy nagyon kedves barátnak és kollégának szólt, és nem egy esetleges szerelemnek. Nagyon kedves fiú vagy, és tényleg nagyon kedvellek, de ennél nincs több. Ez ennyi. Ne haragudj! Tudom, hogy ez most fáj, de nem mondhatok mást!
- Igen, nagyon fáj, de túlélem.
- Tényleg ne haragudj!
- Nem haragszom, jó, hogy tisztáztuk, így én sem ringatom magam hiú ábrándokban. Remélem boldog leszel Emma! - nézett a fiú az iroda felé.
- Köszönöm, és remélem te is megtalálod azt a lányt aki méltó társad lesz. Ugye barátok maradunk?
- Ez természetes! - ölelte át a nőt, miközben a fülébe súgta - Mindig szeretni foglak!
Ekkor nyílt ki az iroda ajtaja. Péter megkövülten állt az ajtókeretben, pillantása értetlenül ugrált a két ember között! Emma kibontakozott Zoli öleléséből és Péterre nézett. Annak szeme szikrákat szórt, visszafordult az irodába, és magára zárta az ajtót. Emma nem tudta mitévő legyen, a férfi tekintete nem bíztatta semmi jóval. Elbizonytalanodott. Ha most nem megy be az irodába, akkor megint abban a hiszemben hagyja Pétert, hogy Zoli és közte van valami. Ha viszont bemegy, akkor tisztára moshatja magát, persze kérdés, hogy Péter hisz-e majd neki? Minden bátorságát összeszedve kopogott az ajtón.
- Igen? - hangzott a hűvös kérdés. Benyitott.
- Bejöhetek?
- Hát persze.. .- a férfi nem nézett fel, és nem jött elé, hogy ölelésével fogadja, mint máskor.
- Itt jártam, gondoltam benézek...
- Jól tetted! - még mindig nem nézett fel.
- Jól vagy?
- Igen, köszönöm! Látom te is! - végre rá nézett. Szeme szomorúnak tűnt, arca fehér, mosolytalan, megviselt. Jól látszottak rajta az álmatlanul töltött éjszakák nyomai. - Ülj le!
- Inkább állnék. - annyira ideges volt, hogy leülni sem volt kedve. Másodpercek teltek el szó nélkül, aztán nem bírta tovább. Tisztázni kell! - Máskor elém jössz, és örülsz nekem.
- Khm...
- Mi történt? Az iménti jelenet zaklatott így fel?
- Hát nem esik jól az embernek, ha a szeretett nőt más karjában látja, amint éppen szerelmet vallanak neki! Bíztam benned! - hangja vádló volt.
- Most is bízhatsz bennem! Félreértetted a helyzetet.
- Magyarázd meg!
Elmondta a Zolival folytatott beszélgetés részleteit. Péter arcán megkönnyebbülés látszott, de még mindig nem állt fel a székéből. Nem ölelte, nem csókolta, de legalább hisz neki, ezt látta a szemeiben.
- Sajnálom ha csalódást okoztam, nem is zavarlak tovább. - lassan mozgott az ajtó felé, várva,  hogy a férfi utána szól, keze már a kilincsen volt, amikor végre megtört a jég.
- Várj! - megfordult, Péter már az asztal előtt állt - Tudod mindig féltem, hogy mi lesz, ha egyszer igazán beleszeretek valakibe, és az elhagy vagy megcsal? Vagy meghal... Hogy élem túl? Mi lesz akkor velem? Az utóbbi hetekben sok minden történt, ami miatt megijedtem. Történt veled egy szörnyűség, ami miatt elveszíthettelek volna. Ez mellbe vágott! Most pedig egy másik férfi ölelt! Megijedtem, és elbizonytalanodtam egy pillanatra... mert beléd szerettem úgy, ahogy eddig még senkibe! Mi lesz velem, ha te...?
Emma mosolyogva lépett hozzá, és a karjaiba fúrta magát, majd Péter szemébe nézett.
- Ne aggódj kérlek, hisz itt vagyok. A Zoli ügy csak félreértés volt. Szeretlek téged, és nem vágyom semmi másra, csak hogy te is szeress engem, és bízz bennem! Ahogy én is bízom benned! Veled akarok lenni, senki mással!
- Akkor válj el végre, és légy velem!
- El fogok válni, megmondtam Gábornak is. Bele fog menni, nem lesz más választása.
- Rendben, elhiszem. De tudd, akár hányszor rád nézek elfog a vágy, és a féltékenység.
- Én is nagyon vágyom rád! - forró csókban forrtak össze, kezük felfedező útra indult a másik testén. Szorosan simultak egymáshoz, Emma érezte a férfi feltámadó férfiasságát. Teste izzott a vágytól, szaporán szedte a levegőt. Péter hirtelen eltolta magától, és kezénél fogva húzta maga után.
- Gyere velem! - mondta lihegve.
- De hová? - zihált Emma is.
- Csak gyere !- feltépte az iroda ajtaját, úgy viharzott ki a kocsijáig, a nőt húzva maga után.
Negyed óra múlva megálltak egy takaros, fehérre festett ház előtt. Rengeteg virág és fa díszítette az udvart, a házhoz vörös téglajárda vezetett.
- Hol vagyunk? - tudakolta Emma, bár már sejtette. Péter megint maga után húzta, remegő kezekkel dugta a kulcsot a zárba, és lökte be a bejárati ajtót, majd ugyanezzel a lendülettel zárta kulcsra maguk mögött.
- Nálam vagyunk! - válaszolt izgatottan. Ledobta a kulcsokat a telefon asztalkára, és Emma felé fordult… A vágytól remegő kezekkel fogta  a nő arcát, és mohón csókolni kezdte. Emma nem ellenkezett, tudta már miért vannak itt, és nem bánta. Sóhajtva adta át magát Péternek. Lelke felszabadult az elnyomás alól, szabadon zuhant Péter karjaiba. Türelmetlenül tépték le egymásról a ruhadarabokat, miközben a férfi finoman a hálószoba felé terelte, és az ágyra fektette.  A lángoló vágy egyre jobban emésztette őket, szívük egyre hevesebben vert. Felhevült testük mágnesként vonzotta egymást. Péter felfedező útra indult Emma testén, minden érintését egy csókkal pecsételte meg. Emma felnyögött a gyönyörűségtől, odaadta a férfinak egész lényét, hagyta, hogy az birtokba vegye, felszabadultan, őszintén szerették egymást. Péter felé hajolt, és a szemébe nézett. Zihált a vágytól,  forró lehelete az arcát súrolta. A nő szívét elöntötte a gyengédség,  mennyire vágyta már ezt a pillanatot! Nagyot sóhajtva hagyta, hogy a férfi lassan, óvatosan tegye magáévá. Már nem létezett más csak ők ketten,  mintha egész életében csak erre várt volna. Eszét vesztve ölelte a férfit,  hogy majd a gyönyör együtt repítse őket a világmindenség felé.
 Egymás karjaiban pihentek, Péter elméjébe véste a nő testének minden  porcikáját, minden finom ívét. Aztán a szemébe nézett.
- Szeretlek! - tekintete őszintén csillogott.
- Én is szeretlek! - simogatta meg a férfi arcát. Ismét föllángolt a vágy, gyengéden szerették egymást újra.
Már sötétedett odakint.
- Lassan mennem kéne. - szólt Emma.
- Hová?
- Haza kéne mennem.
- Ki vár otthon?
- Senki, ez igaz. De ha Gábor hazajön...
- Ne! Maradj itt velem ma! Reggel hazaviszlek!
Emma elgondolkodott. Tényleg, miért is kéne neki hazamennie? Zoé a kollégiumban van, az meg kit érdekel, hogy a férje hazajön-e? Nem várja otthon senki.
- Oké, maradok.
Péter rántottát készített vacsorára, hozzá bort ittak. Emma hosszú idő óta most először érezte magát igazán boldognak
Vacsora után visszabújtak az ágyba, és újra szerették egymást, míg kimerülten álomba nem zuhantak.
                                   *** 22 ***

Letelt az egy hét türelmi idő, de Gábor nem jelentkezett. Most mit tegyen? Tényleg menjen el a rendőrségre, és mondja el az igazat? Péter is egyre többször kérdezi, hogy beszélt-e már a férjével, de ő soha nem tud jó hírrel szolgálni. Ettől a férfi egyre ingerültebb, persze ő ezt teljesen meg is érti.
Lefekvéshez készülődött, amikor zajt hallott odakintről. Feszülten várt, hogy hallja-e még, de csend volt. A biztonság kedvéért magára zárta a hálószoba ajtaját. Ekkor jutott eszébe, hogy kint hagyta a táskáját, benne a telefonnal és a kulcsaival. Halkan nyitotta ki az ajtót. Csend. A sötétben tapogatózva kereste a táskáját, érezte, hogy valami nincs rendben. Újabb zaj a bejárati ajtó felől, szitkozódás, kulcscsörgés. Gábor részeg, és nem tudja a kulcsot berakni a zárba. Gyomra összerándult, fejében dübörögni kezdett vére. Idegesen, kapkodva kereste a táskáját. Végre megtalálta! Rohant vissza a szobába, és magára zárta az ajtót. Már bánta, hogy nem maradt ma is Péternél. Ekkor hallotta meg a kiáltást.
- Emma! Hol vagy te dög! Válni akarsz?! Akkor gyere elő! Tudom, hogy itt vagy! - Remegve túrt a táskájába a telefonja után kutatva. Gábor már az ajtót verte, és ordított.
Végre megtalálta a telefont, de annyira ideges volt, hogy alig tudta tárcsázni Péter számát. A férfi csak sokára vette fel, álmos hangon szólt bele
- Szia szerelmem!
- Kérlek segíts! Gábor... - csak ennyit tudott mondani, nem jött ki hang a torkán, de a férfi rögtön tudta, hogy baj van.
- Azonnal ott vagyok! Ne félj!  Zárkózz be, és ne engedd magadhoz közel! Hallod amit mondok?
- Igen. - remegett a hangja.
- Ki tudsz mászni az ablakon?
- Rács van rajta. Kérlek segíts!
-Azonnal ott vagyok! - a vonal megszakadt.
Gábor dühöngött odakint, és ocsmány szavakkal illette Emmát, miközben folyamatosan verte a szoba ajtaját, de a vaskos diófa ajtó nem engedett.
Húsz perc múlva fékcsikorgás hallatszott kintről, valaki berohant, és az ő nevét kiáltotta. Péter eljött érte!
- Ki vagy te? - hallotta Gábor hangját - Mit keresel itt?
- Emmához jöttem!
- Á, szóval te vagy a szerető! Na szép! Már az én házamban is csináljátok! Emma! - kezdte verni megint az ajtót.
- Hagyd abba Gábor! Emma felhívott, hogy már megint garázda vagy, én pedig a rendőrséget hívtam! - füllentette. Ő hívta volna, de nem akart Emma nélkül dönteni, a nőnek kell ezt a lépést megtennie.
- Mit csinálsz már megint? - megismerte Kata hangját.
- A drága, jó barátnő! - Gábor cinikus volt - Szépen összejöttünk, nem igaz?
- Hagyd ezt abba! Nem volt még elég? Meddig akarod még kínozni? Nem szeret téged, fogd már fel végre, és hagyd őt békén!
- Egészen addig szeretett, amíg ez a bájgúnár meg nem jelent a színen!
- Biztos vagy benne, hogy szeretett? Nem csak kötelességtudatból volt veled idáig? Csak tűrt neked, mert jó férje soha nem voltál, az már biztos! - Gábor nem szólt semmit, meredten bámult Katára. Cinikus hangon szólalt meg újra
- Jó barátnő vagy!
- Talán azt gondoltad, hogy melléd állok? Ezt nem gondolhattad!
- Menj el Gábor, amíg még megteheted! - szólt most már Péter is.
- Te ebbe ne szólj bele! Te vetted el tőlem!
- Nem vettem el, mert soha nem is volt a tiéd! Ha szeretted és becsülted volna, akkor most nem az én karjaimba menekülne!
- Hallgass! - üvöltötte Gábor.
 Emma összeszedte minden bátorságát, és kinyitotta az ajtót. Szemével Pétert kereste, hogy a karjaiba menekülhessen, de Gábor pont köztük állt. A zár kattanására rögtön hátrafordult, és Emma felé ugrott, de Péter gyorsabb volt. Még éppen időben kapta el a férfi gallérját és rántotta hátra olyan erővel, hogy az, egyébként is ingatag egyensúlyát vesztve,  hanyatt esett. Péter felé hajolt, és most már előröl fogta meg annak inggallérját, és rántotta talpra. Ökölbe szorított keze már ütésre lendült, amikor Emma elé ugrott.
- Ne! - nézett a férfi szemébe - Kérlek!
Péter keze megállt a levegőben, vérben forgó szemekkel nézett a nőre, annak rémült szemébe. Leengedte a kezét, és Gábor felé fordult.
- Köszönd meg neki, hogy nem vertelek agyon! Szép csendben bele fogsz menni a válásba, vagy megkereslek és rákényszerítelek! És ne menj a közelébe még egyszer! Megértetted?! - határozottan lökött egyet Gáboron mielőtt elengedte - Most pedig takarodj innen!
- Ez az én házam! - próbálkozott még egyszer a férj.
- Takarodj innen! - lépett egyet felé Péter . Gábor két kezét maga elé emelve jelezte, hogy értett a szóból. Még egy megvető pillantást vetett Emma felé, majd dülöngélve elhagyta a házat. Péter magához húzta Emmát, és védelmezőn átölelte, közben Katára nézett.
- Holnap nem megyek be! Tartanád a frontot?
- Hát persze, ameddig csak kell, légy nyugodt... Jól vagy Emma? - a nő kimerülten fordult hozzá, kezeit ölelésre tárta.
- Jól vagyok! Köszönöm, hogy el jöttél, jól esik.
- Péter hívott,és én rögtön jöttem. Itt a helyem a legjobb barátnőm mellett.
- Sajnálom, hogy megbántottalak a bizalmatlanságommal. Nagyon bánom. Nem is tudom, hogy mi ütött belém.
- Nem haragszom, hisz te csak féltetted a megtalált boldogságodat. Talán én is félreérthető voltam.
- Ti miről beszéltek? - kíváncsiskodott Péter.
- Emma majd elmeséli. Most mennem kell, mert a gyereket a szomszédra bíztam. Nem lesz gond?
- Köszönöm, hogy eljöttél. Én itt maradok vele éjszakára, nem lesz gond.
- Jó éjt!
Péter bezárta Kata mögött az ajtót, és visszasétált a nappaliba. Emma már a kanapén ült, sárga pizsamájában, kócos hajával olyan volt, mint egy kislány, akinek tönkrement a kedvenc babája, és most vigasztalásra szorul a gyász miatt. A férfi szíve ellágyult, mennyit szenvedhetett már ez a nő! De ő majd véget vet ennek! Olyan boldoggá fogja tenni, amilyenné még senkinek sem sikerült! Leült mellé, és magához húzta, a nő rásimult Péter
mellére. Szívében a szerelem olyan lánggal égett,  hogy az már szinte fájt. Újra látta maga előtt, ahogy Péter elkapja a férjét és móresre tanítja. Mérhetetlen erő és elszántság áradt belőle, és mindezt őérte! Őt védte! Egymásra néztek, nem kellettek szavak, hogy tudják,  mire vágyik a másik. Emma Péter ölébe fészkelte magát, és már csak azért is, ott, abban a házban,  a kanapén lettek újra egymásé!
A később beállt csendet Péter törte meg.
- Mi a terved?
- Beadom a keresetet, aztán meglátjuk.
- Addig költözz hozzám!
- Ez az otthonom, és a Zoéé is. Itt kell addig maradnom!
- Zoé is jöjjön veled!
- Itt kell maradnom, amíg vége nem lesz.
- Féltelek titeket!
- Már tudja, hogy nem vagyok egyedül, nem fog tovább próbálkozni. Nyugodj meg.
- Önfejű vagy!
- Csak ismerem, ne aggódj!
- Nagyon érdekelne, miről beszéltetek Katával? Milyen bizalmatlanság?
- Semmi fontos. Hülyeség volt az egész.
- Most már egyre jobban érdekel.
- Hát jó. Féltékeny voltam, amikor megtudtam, hogy rá bíztad az üzlet vezetését. - Péter felhúzta a szemöldökét, miközben halványan elmosolyodott. - Mondtam, hogy hülyeség!
- Na mesélj csak... - huncutul nézett Emmára, élvezte, hogy az mennyire zavarban van. - Szóval azt hittem, hogy te meg ő... érted?!
- Nem igazán! Avass be. - cukkolta.
Emma nyelve megeredt. Elmesélt mindent az első találkozásuktól kezdődően . Péter csendesen hallgatta, tudta,  hogy ő sem közömbös a nőnek, az első pillanattól tudta. Amikor vége lett a történetnek végigsimított Emma arcán.
- Te kis drága! Annyira szeretlek!
                              *** 23 ***

Néhány nap múlva visszatért a munkába, így szinte minden percben közel voltak egymáshoz Péterrel. Időközben beadta a válópert is, és most várták a tárgyalás kitűzését.
Zoé kedvelte Pétert,  tudta,  hogy anyja jó kezekben van végre, felhőtlenül boldognak látta, teljesen kivirágzott az utóbbi hetekben. Sok közös programot csináltak hármasban, néha Kata és a kisfia is velük tartott. Nagyon élvezte az új helyzetet. Patrikkal ugyan szakítottak, de ez nem viselte meg különösebben. Gáborról azóta nem hallottak.
Emma boldogságát csak a néha előforduló rosszulléte árnyékolta be, de ezt az elmúlt hónapok stresszes eseményeinek tulajdonította egészen addig, amíg egyszer ki nem maradt a menzesze.  Vett egy terhességi tesztet, remegő kezekkel várta az eredményt... Pozitív! Az első ijedtség után sírva fakadt, Péter gyermekét hordja a szíve alatt. Boldogság öntötte el a lelkét. Még nem mondja el a férfinak, először elmegy az orvoshoz, és ha az is rá bólint, akkor mondja el.
Az orvos pedig rábólintott, hét hetes terhes. Az első ultrahangos képet boldogan rejtegette a táskájában a megfelelő alkalomra várva, amikor elmondja majd Péternek.
Két hét múlva kitűzték a tárgyalás időpontját, izgatottan várta, hogy Gábor meg fog-e jelenni,  és milyen újabb akadályt gördít majd az útjukba.
Péter elkísérte, a folyosón várt rá. Gábor is megjelent, és nagy meglepetésükre semmiben nem ellenkezett, mindenbe beleegyezett, végül mégis csendben tudtak elválni. A folyosón még megállította Emmát, Péter távolról figyelte őket.
- Akkor ennyi volt. – mondta
- Ennyi.
- Sajnálom, hogy ennyi fájdalmat okoztam neked. Jobbat érdemeltél volna! Remélem állja a szavát - intett Péter felé - és boldoggá fog tenni.
- Már megtette! Vigyázz magadra Gábor!
Elköszönt, és Péter karján elhagyta a bíróság épületét.
- Mit szólnál egy kiruccanáshoz Lillafüredre? Így ünnepeljük meg, hogy végre elvált asszony lettél.
- Menjünk!
A Dorottya úti állomáson felültek a kis vonatra.
- Megígértem! - mosolygott a férfi. Emma emlékszik arra a napra, és most Péter teljesíti az ígéretét.
Az ébredező természet gyönyörű képet tárt eléjük, amint áthaladtak az erdőn. Emma élvezte, hogy arcát simogatja, haját borzolja a szél. Péter mosolyogva nézte őt, aki úgy élvezte a vonatozást, mint egy kisgyerek.
 Megérkezvén Lillafüredre kézen fogva sétáltak le a vízeséshez. Emma emlékezett, hogy amikor télen ott jártak mennyire vágyott arra, hogy a férfival kézen fogva sétáljanak itt.  Akkor még remélni sem merte, hogy ez megtörténhet, s most itt vannak együtt, szabadon, boldogan, kézen fogva állnak a gyönyörű vízesés alatt.
Néhány perc csend után Péter szólt először.
- Amikor először jártunk itt eldöntöttem, hogy ha úgy alakulnak a dolgaink, itt fogom megtenni a lépést.
- Milyen lépést?
- Hallgass végig! - zavarban volt - Amikor először megláttalak a folyóparton, még nem figyeltem fel rád. Olyan mozdulatlan voltál, szinte láthatatlan. Aztán egyszer mozdultál, és futni kezdtél, nem tudom miért? Azelőtt sosem vettem ezt észre. Akkor arra gondoltam, hogy olyan vagy mint egy riadt őzike gyönyörű női testbe zárva. Ahogy a hajad lobogott utánad... egyszerűen magaddal ragadtál! Akkor határoztam el, hogy mindenképpen a közeledbe férkőzöm. Aztán az áruházban rögtön megismertelek.
- Szóval nem volt véletlen?
- Véletlenek nincsenek. Összeszedtem minden bátorságomat, és leszólítottalak.
- Konkrétan belém rohantál a bevásárló kocsiddal. - mosolygott Emma.
- Nem véletlenül. Tudtam hol keresselek, ha nem állnál szóba velem. És úgy is lett. Később észrevettem, hogy az egyik szomszédos étterembe mész be minden reggel. Figyelni kezdtelek, sokszor az ablakon át, és akkor rájöttem, hogy ott dolgozol.
- És erre megvetted az éttermet... - ámult Emma.
- Csak hogy a közeledben lehessek. Lassan rájöttem, hogy beléd szerettem. Ettől megijedtem, nem éreztem még ehhez hasonlót. Tudtam, hogy férjnél vagy, azt hittem, hogy boldog házasságban élsz. Szenvedtem, így el is tűntem egy időre.
- Az édesanyád betegségére hivatkozva...
- Ürügy volt, de rájöttem, hogy felesleges ellenkeznem az érzéseimmel, mert napról napra jobban vágytam utánad. Beértem volna már a barátságoddal is, csak a közeledben lehessek.
- De hát én is...
- Várj! Aztán sokat beszélgettem Katával, tőle tudtam meg, hogy nem vagytok túl jóban a férjeddel.
- A kis pletykafészek. - nevetett Emma.
- Később elkaptam egy vitát köztetek, akkor már sejtettem, hogy te sem vagy közömbös irántam. Kata ezt is csak megerősíteni tudta.
- Kibeszéltetek a hátam mögött?
- Ne haragudj érte!
- Jól tettétek! - öleltre át a férfit.
- Aztán most itt vagyunk. - eltolta magától Emmát és a szemébe nézett. A nő elgyengült a barna szempártól, szerelem és vágy lobogott benne. Gyengéden megcsókolták egymást. - Nagyon szeretlek Emma, és remélem rászolgáltam a bizalmadra.
- Egy életen át bíznék benned!
- Pont ezt akartam kérdezni. Virág Emma, hozzám jönnél feleségül? Lennél a társam, szerelmem egy életen át? - Emma szemei könnybe lábadtak, kövér cseppek gördültek végig az arcán. Péter törölgetni kezdte őket az ujjával - Ne sírj drágám, csak mondj igent!
- Hát persze, hogy lennék! - karjait a férfi nyaka köré fonva bújt hozzá. Péter magához szorította, úgy simította végig a hátát, majd eltolta magától és a zsebébe nyúlt, egy kis piros dobozkát húzott elő belőle. Kinyitotta és Emma elé tartotta. Vékony arany gyűrű volt, a virág formájú kis foglalatban egy kék kő csillogott a napfényben.
- Akkor elfogadod?
- Hár persze! A feleséged leszek, de jó ezt kimondani! - Péter az ujjára húzta a gyűrűt - Örömmel leszek a feleséged!
Úgy döntött, hogy ez lesz a megfelelő pillanat.
- Én is szeretnék mondani valamit, illetve adni neked valamit.
Péter meglepődve nézett rá. Emma a táskájába nyúlt, elővette a kis fehér papírlapot, és a férfi kezébe adta. Péter először nem értette mit akar ezzel szerelme, aztán lassan felfogta, hogy mit lát.
- Mi ez? Egy ultrahang felvétel? - Emma csak mosolygott - Ez.... egy kép... Csak nem...? - Emma bólintott. Péter örömében azt sem tudta, hogy mit tegyen, aztán felkapta Emmát és körbe körbe forgott vele, mint egy megszállott. - Az én gyerekem! Ó Emma! Annyira szeretlek!
                             *** 24 ***

Az esküvőt két hónap múlva tartották az étteremben. Minden alkalmazott jelen volt, szigorúan csak mint barátok, az ellátásukról külön cég gondoskodott.
Dávid is hazajött Londonból, úgy látszott, hogy rendeződik a dolguk Emmával. Megnyugodott, hogy a nővére elvált végre attól a semmirekellőtől, és Péter személyében megtalálta a neki való férfit.
Péter családja is nagy örömmel fogadta Emmát, hamar megszerették. Anyósa szinte anyja helyett anyja volt, legnagyobb bizalmasává vált.
Jelen volt Gáspár is, aki bevallotta: egyáltalán nem lepődött meg a két fiatal egymásra találásán. Már Péter első említésekor feltűnt neki  az Emma szemében gyúlt tűz.
Zoli is elfogadta a meghívást. Az Emmával folytatott beszélgetés után áthelyezését kérte a másik étterembe. Emma úgy érezte, hogy kötelessége meghívni a fiút, akár elfogadja a meghívást, akár nem. Nagy örömére elfogadta,  sőt jött vele a barátnője is, akit már az új munkahelyen ismert meg. Örült, hogy Zoli végre boldog.
A buli nagyon jó hangulatban telt, nem csak az ifjú pár, de az összes vendég is boldog volt e két ember egymásra találásától. Vidáman ünnepelték a boldog párt.
Csak egy alak állt a főutcán, az ablak előtt. Tetteit megbánva, magányosan nézte az új életüket vidáman ünneplő, boldog párt...
                                                   
                                                          VÉGE


Hági
2014.

Egy könyveket értékelő blog véleményét a novelláról ITT OLVASHATOD!

Egyik béta olvasóm véleménye:


 K.J.V írta: " Nehéz szavakba önteni az érzéseimet. Rendkívül szórakoztató és valósághű történetet olvashattunk. Romantikus novella, amelyben néhol megjelennek drámai vonások. Hangulata néhol elégikus, ugyanakkor patetikus. A szereplők és a helyszínek bemutatása roppant élethű. Nagyon tetszett, ahogy a saját városod egyik közkedvelt kirándulóhelyét írtad le. Nagyon oda figyeltél, hogy ne legyenek túlzások, de a fontosabb részletek megjelenjenek az olvasó számára. A szereplők tökéletes ábrázolása teszi kerekké az egész történetet. Már csak egy fontos kérdés marad, ami kicsit foglalkoztathatja az embert: A mű fikció, vagy valóság? Leegyszerűsítem: NAGYON-NAGYON EL VAGYOK RAGADTATVA!!!"
 



                                            





                                                 
                                                 





2 megjegyzés:

  1. Járok ám, bele-bele olvasok, és tetszik. Várom az időt, amikor már nyugodtan, sorrról-sorra, végig elolvashassam:-) Ölellek: Jolimama

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Jolimama! Én is ölellek! :)

      Törlés